Defektes nap

Három defekt! Több, mint elég. Több, mint amennyi belefér egy ilyen szakaszon. Szalay Balázs és Bunkoczi László közelebbről is megismerkedett az éles marokkói sziklákkal az Africa Race harmadik szakaszán, amelyen egy ideig szenzációsan alakultak a dolgai. 
Az Opel-páros ugyanis 300 kilométernél (egy defekt dacára) utolérte az élen rajtoló Jean-Louis Schlessert, és nem csupán utolérte, hanem meg is előzte!
„Nagyon jó érzés volt előtte lenni, hiszen ez azt jelentette, hogy vezetünk a versenyben – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, aki a célban már nem volt annyira boldog. – Nem sokkal később  kaptunk még egy defektet, majd eltévedtünk, és mivel láttuk az utat, amelyen haladnunk kellene, megpróbáltunk átvágni a fák között. Csakhogy valami éles szikla kihasította az egyik kerekünket, és széttörte a felnit. Na, akkor már tényleg nagy bajban voltunk…”
Nyolcvanöt kilométer volt még a célig, és a páros attól kezdve a lyukas kerekeket cserélgette az autó bal hátulján, hogy legalább valahogyan haladni tudjon. Húsz kilométerrel a cél előtt aztán utolérte őket a kamionos Kovács Miklós, aki adott nekik pótkereket, úgyhogy azzal értek el a végéig.
„Mikinek köszönhetjük, hogy az autónk megúszta nagyobb sérülés nélkül, hiszen húsz kilométerrel a vége előtt a gumi már kezdte szétverni a kocsi hátulját. Csalódott vagyok, hiszen a mezőny elejéből a hátuljába kerültünk, de a neheze még hátravan, Dakarig sok minden történhet” – mondta Szalay.
„Nem volt rendes dolog az égiektől, hogy így kiszúrtak velünk, de tanultunk a hibákból és nem adjuk fel. Csoda, hogy három és fél keréken egyáltalán ki tudtunk jönni a szakaszról, nagyon rossz érzés volt kilométereken keresztül azt hallgatni, hogy a lyukas kerék veri szét az autót. De itt vagyunk, és ez a lényeg!” – tette hozzá Bunkoczi László.
Ráadásul a szakaszon megszerzett 22. hely ellenére a páros az összetettben így is a hetedik helyen áll – az ellenfeleknek is voltak ugyanis gondjaik az előző napokon.
Nagy igazság tehát, amit Szalay mondott: hosszú még ez a verseny. A majd’ 6000 kilométernek még az egyharmadán sincs túl a mezőny.
A kamionos Kovács Miklósék amellett, hogy segítettek Szalayéknak ezen a napon, ismét behúztak egy harmadik helyet a kategóriájukban (annak ellenére, hogy fékpedált cseréltek, kuplungot légtelenítettek és elektronikai problémát orvosoltak), így összetettben is a harmadik helyről várják a folytatást.
AFRICA RACE
3. nap, Foum Zguid–Assa (össztáv: 403.9 km, ebből szelektív szakasz: 387.13 km). Autósok: 1. Jean Antoine Sabatier, Denis Rozand (francia, Buggy) 4:11:00, 2. Schlesser, Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 4:13 perc hátrány, 3. Sagirov, Moroz (kazah, Hummer) 7:59 p h., …22. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:52:58 óra h. Kamionosok: 1. Elisabete Jacinto, José Marques, Marco Cochinho (portugál, MAN) 5:17:19,  Tomecek, Moravek (cseh, Tatra) 13:52 p h., 3. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 28:16 p h.
Az összetettben. Autósok: 1.  Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi 10:34:27, 2. Sabatier, Rozand 28:24 p h., 3. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 30:34p h., …7. Szalay, Bunkoczi 2:04:48 ó h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 12:53:38, 2. Jacinto, Marques 5:59 p h., 3.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*