Debütálás a rallye2 mezőnyében

SOLID RACING TEAM – Székesfehérvár Rallye 2014 Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R

SOLID RACING TEAM – Székesfehérvár Rallye 2014
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R

A ceredi rallysprinten már hangolt rá, de a hétvégén végre élesben is debütálhat az idei rally2-es szereplésre a Kondella Péter-Szilassy Arnold duó. Az új mezőnyben a SOLID Racing Team versenyzőinek első megmérettetése a június 13-15-ei, Székesfehérvár Rallye lesz. A bemutatkozás mellett azért is lesz fontos verseny ez a páros számára, mert Arnold helybéliként, hazai környezetben fog szerepelni. A fiúk most sem adták lejjebb elvárásaikat: a kategóriagyőzelemért és az N csoport elsőségéért szállnak harcba a Honda Civic Type-R-rel.

Kondella Péter: Hatalmas várakozás előzi meg részünkről a Székesfehérvár Rallyet. Derült égből villámcsapásként ért minket a hír, mikor kiderült, hogy aszfaltverseny lesz ez a futam, és nem murvás – ezért kapva kaptunk az alkalmon, és neveztünk. Számunkra ez lesz az igazi debütálás, hiszen idén már a rallye2 mezőnyében gyűjtjük majd a pontokat, s a miskolci hétvége nullázása után itt nyílik először lehetőségünk a menetelésre. Itt fog kiderülni, mennyit is ért valójában a ceredi rallysprinten való tesztünk.

A pusztavámi gyorsasági RTE-s pályafutásunkból ismerős lehet, de kérdés, hogy most milyen lesz a pálya kialakítása. A másik két szakaszon se pilótaként, se navigátorként nem jártam még, így kíváncsian várom, hogyan hat majd rám az újdonság ereje. A Honda abszolút készen áll a megmérettetésre, ráadásul új abroncsokkal is felszerelkeztünk – már csak az utolsó simítások vannak hátra. Mivel Arnold helybeli, ezért különösen fontos lesz számunkra a fehérvári futam. Az elvárásainkat most sem adtuk alább: a kategóriagyőzelemért és az N csoport elsőségéért szállunk most is harcba, de emellett örülnénk neki, ha az időeredményeink elegek lennének ahhoz, hogy az abszolút értékelésben is beférjünk a top10-be. Az elsődleges szempont azonban mindenképp az, hogy gyűjtsük a kilométereket a rallye2 mezőnyében.

 

Szilassy Arnold: Régen volt a ceredi tesztversenyünk, hiányzik már a rally-feeling. Eddig tudtunk a fizikai felkészülésre koncentrálni, most azonban itt az ideje ezt kamatoztatni a pályákon is.

Helybéliként izgatottan várom a hétvégét. Mindig jó érzés hazai közönség előtt versenyezni, ad némi plusz motivációt az embernek. A szakaszokat kíváncsian várom, két teljesen új pályán fogunk versenyezni. Oroszlány ismerős már a mezőnynek, inkább a másik két pályán kell majd figyelni az időket. Autó tekintetében még mindig van mit tanulnunk az új váltóról, ezen a ponton van némi lemaradásunk. Ezt is teszteljük, hogy a következő futamra úgy tudjunk már odaállni, hogy ezzel ne kelljen foglalkoznunk. Gumi fronton is tesztelünk, ismét új márkát próbálunk ki.

Nem tűztünk ki elérhetetlen célokat: Peti első rallye2-es versenyén a kategóriát, és az abszolút 10 versenyzőt figyeljük majd. Soktényezős az egyenlet, magunkra fogunk koncentrálni maximálisan, hogy minél többet tanuljunk.