Debreceni üzletember lett az Év Fiatal Vállalkozója 2019-ben

Zajdó Csaba, az Innonic Group és a Shoprenter tulajdonosa vehette át az idei Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A debreceni üzletember cégcsoportja által működtetett áruházakon keresztül realizálódik a teljes magyar internetes kereskedelem több mint 20%-a. Megoldásaikat több mint 65.000 kereskedő használja világszerte.

jzc-G4og_jpeg

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal a FIVOSZ azokat a mindennapi hősöket ismeri el, akik fiatal koruk ellenére komoly értéket teremtenek mind pénzügyileg, mind társadalmilag. ,,Az elismerés azért kifejezetten fontos, mert aki megkapja, egy teljes évig példaként szolgál több százezer fiatal vállalkozó számára Magyarországon.” – mondta Blaskovics Dávid a FIVOSZ alelnöke. A díjat idén dr. Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke és Gulyas Tibor, az Innovációs és Technológiai Mikisztérium Innovációért felelős helyettes államtitkára adta át Zajdó Csabának, az InnonicGroup és a Shoprenter tulajdonosának.

A debreceni üzletember egyetemistaként alapította meg az első vállalkozását. Azóta a webshopokat és oninekiskeserekedelmi megoldásokat fejlesztő vállalkozás cégcsoporttá fejlődött, mely várhatóan meghaladja 2019-ben az 1,3 milliárd forint árbevételt és a 250 millió forint nyereséget. Zajdó Csaba társadalmi értékteremtésben vesz részt, Debrecenben vállalkozási ökoszisztémát fejleszt építve ezzel a helyi vállalkozói közösséget. Több ezer kereskedő számára tette lehetővé, hogy milliós fejlesztés helyett bárki, havi pár ezer forintból webshopot indítson, mindössze egy óra alatt. Cégcsoportja nem csak Magyarországon árulja megoldásait, világszinten több mint 65 000 kereskedő használja valamely terméküket.

“Bár én kaptam a díjat, a nálunk dolgozó közel száz főnek köszönhető, hogy ilyen szépen fejlődünk. Hálás vagyok Debrecen városának és az egyetemnek, akik ontják magukból a fiatal tehetségeket. Köszönet a FIVOSZ-nak is, amelynek már sok-sok éve tagjai vagyunk, és nagyon sokat támogatott bennünket. Remélem, hogy jó példakép lehetek a következő egy évben a fiatal vállalkozóknak” – mondta Zajdó Csaba, az Országos Fiatal Vállalkozói Díj idei nyertese.

Rekord a Fiatal Vállalkozók Hetén

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díj átadására a Fiatal Vállalkozók Hete programsorozat zárásaként került sor péntek este a Gundel étteremben. Rekordszámú, több mint 12 ezer vendég regisztrált 2019-ben országszerte a Fiatal Vállalkozók Hetére. Az üzleti és karrier show-t idén 6 vidéki városban és Budapesten, a Bálnában rendezte meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ). Az ingyenes programsorozaton ismert és sikeres vállalkozók, üzletemberek, állami szereplők előadásait és beszélgetéseit hallgathatták meg az érdeklődők. Az idén 12. alkalommal megrendezett Fiatal Vállakozók Hetének célja, hogy megfelelő ösztönzést és ötleteket találva gyorsabban tudjanak sikeressé válni a résztvevők.