Czeglédy Csaba- A jogállamiság megcsúfolása, ami történt!

 

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn harminc napra elrendelte Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

    Szanka Ferenc elmondta, hogy a bíróság osztotta az ügyészi álláspontot, amely szerint a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye.
    A bíróság megállapította azt is, hogy jogszerűen vették őrizetbe a gyanúsítottat pénteken – közölte a csoportvezető ügyész.
    Hankó Faragó Miklós, Czeglédy Csaba ügyvédje a döntés után újságíróknak elmondta, fellebbeznek a nyomozási bíró döntése ellen. A védő álláspontja szerint Czeglédy Csaba mentelmi jogát egy újabb bűncselekmény, gazdasági csalás gyanúja ügyében nem függesztette fel a Nemzeti Választási Bizottság, mivel azzal addig meg sem gyanúsították ügyfelét.
    Czeglédy Csaba a tárgyalóteremből kijövet azt mondta, a “jogállamiság megcsúfolása, ami történt”.
    A csaknem háromórás nyomozási bírói ülést a bíróság folyosóján végigvárta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Molnár Csaba, a párt európai parlamenti képviselője, valamint Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége is.
    Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Human Operator Zrt.-hez köthető személyek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett kilenc iskolaszövetkezet segítségével a diákmunka közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.
    A Csongrád Megyei Főügyészség január 26-án újabb nyomozásra jelölte ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztályát. Az eljárásban újabb bűncselekmény az öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett gazdasági csalás bűntettének megalapozott gyanúja merült fel.
    A politikust független képviselő-jelöltként csütörtökön délután vették jogerősen nyilvántartásba a Vas megyei 1-es számú választókerületben. Ezért az ügyészség döntött a nyomozás felfüggesztésesről, megszüntette a gyanúsított előzetes letartóztatást. Miután a legfőbb ügyész indítványára – mely az újabb bűncselekményre is kiterjedt – a Nemzeti Választási Bizottság jogerősen felfüggesztette az országgyűlési képviselőjelölt mentelmi jogát az ügyészség a nyomozás folytatását rendelte el.
    Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Forrás:MTI