Csúfolódás céltáblája volt kisgyerekként Halott Pénz

Kalandosan indult Halott Pénz karrierje, erről és nehéz gyerekkoráról is őszintén beszél Kiss Orsinak a vasárnapi Class40-ben. Az előadó családjáról, sportról, első fellépéséről, illetve jövőbeli terveiről is mesélt a csinos műsorvezetőnek.

Március 29-én hazánk egyik legkedveltebb rappere, Halott Pénz lesz Kiss Orsi vendége a Class40-ben. „Valami van a levegőben” című dala már igazi bulihimnusz, a Class FM listáján is egyre magasabb helyre tör. Orsi egészen a gyerekkorától kezdve kíváncsi volt Marsalkó Dávid életére, aki elmondta, hogy vezetéknevével mindig borsot törtek az orra alá. „Vörös hajjal és Marsalkó névvel nem volt könnyű felnőni. Nagyon sokáig rosszul éltem meg azt, hogy vörös a hajam, főleg úgy, hogy tudjuk, a gyerekek eléggé kegyetlenek – sokat csúfolódtak rajtam. Később már megpróbáltam belőle előnyt kovácsolni: rájöttem, hogy nem átok, ha az ember másképp néz ki, mint a többiek.” – mesélte a Class40 e heti sztárja.

Halott Pénzről kevesen tudják, hogy fiatalabb korában sikeres magyar teniszező volt. „Apukám és a bátyám is teniszezett hobbi szinten. Nem maradhattam otthon egyedül, így egyik nyáron beírattak a tenisziskolába. Jól ment, országos bajnokságon szereztem második helyet, még tizennyolc éves korom előtt” – mondta a rapper, aki azt is elárulta, nemzetközi tervei is voltak, azonban sajnos nem tudta tovább finanszírozni szenvedélyét. „Első osztályú teniszező voltam, ami a magyar top 30-at jelenti. A komolyabb színtérre való kilépéshez viszont komoly összegek kellettek volna, amelyek nálunk sajnos nem voltak meg.”

Mint ahogy mondani szokták, minden vég egy új kezdete, nem volt ez másképp Halott Pénz esetében sem. Amint felhagyott a tenisszel, felvették az egyetemre, itt kezdett foglalkozni komolyabban a zenével. „Eleinte hobbinak indult. Szerettem a zenét, érdekelt a szöveg, verseket írtam, azonban ez az első időben még nem volt tudatos.” – magyarázta. Első fellépése nem sikerült túl jól, de később egyre jobban belejött a szereplésbe. „A Halott Pénz számok kellően őszinték, legtöbbször csak magamnak szeretném megtartani az adott gondolatokat – aztán mégis elmondom egy csomó embernek élőben és ez még most is furcsa néha.”

 

Miért volt katasztrofális Halott Pénz első fellépése? Mikor várható a következő album? Milyen országokban lép majd fel? Március 29-én 17:00 órától a Class40 című műsorban az összes kérdésre választ kaphatnak hazánk kedvenc rádiójának hallgatói. Aki esetleg lemarad, a teljes interjút meghallgathatja a classfm.hu weboldalon.