Csodálatos család a miénk

Az elmúlt héten zajos sikereket arattak a magyar ökölvívók az EUBC „Schoolboys” Európa-bajnokságon, Keszthelyen, ahol az öreg kontinens 13-14 éves fiatal reménységei csaptak össze.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke, Dr. Csötönyi Sándor nem véletlen mozgatott meg minden követ, hogy az EUBC-től megszerezzék a kontinensbajnokság rendezési jogát, hiszen a központi sportágfejlesztési programnak köszönhetően a legkisebb korcsoportban is egyre szélesebb a hazai boksz bázisa.

A fiatalokat felkészítő klubedzők, valamint az őket (ki)válogató Farkas József szövetségi edző hatalmas munkát végzett az ökölvívó palántákkal, akik elszántan képviselték hazánkat a Balaton partján. De nemcsak elszántan, hanem eredményesen is küzdöttek legjobbjaink, ugyanis két arany, egy ezüst és négy bronzéremmel zártuk a versenyt, valamint hat versenyzőnk az előkelő ötödik helyen végzett, azaz csak egy győzelemre voltak a dobogótól.

Nem véletlen, hogy a szövetség első embere, Dr. Csötönyi Sándor elégedetten értékelte a Keszthelyen látottakat. „Úgy gondolom, hogy mind a csapat, mind a szervező stáb fantasztikusan teljesített az elmúlt héten” – jelentette ki az elnök úr. „Nem volt egyszerű a munkatársaimnak ilyen flottul lebonyolítani ezt az eseményt, mivel volt helyszínváltozás, és a repülőgépek késése miatt, többek között, többször át kellett szervezni a transzfert. Őket dicséri, hogy végül egy ilyen kiválóan megszervezett versenyt láthattunk Keszthelyen.”

A magyar csapat eredményessége minden eddigieknél szembetűnőbb volt. „Utoljára Bedákék idejében volt ilyen erős korosztályos csapatunk, de eredményességben őket is felülmúlták a fiatalok. Fantasztikus egyéniségek tűntek fel az Európa bajnokságon, felkészülten, motiváltan versenyeztek, külön köszönet az őket felkészítő szakembereknek.”

Sportágunk jó irányba halad, ez egyértelmű, és ezzel a megállapítással Dr. Csötönyi Sándor is egyetért. „Nagyon fontos mérföldkő volt az ökölvívás számára, hogy bekerültünk a 16 államilag kiemelten támogatott sportág közé” – fogalmazott a szövetség első embere. „Ennek is köszönhető, hogy a klubok több mint 400 igazolt versenyzővel többel rendelkeznek, mint a korábbi években. Ez óriási szám, és ez csak egy folyamat kezdete. A továbbképzéseknek köszönhetően szakszerűbb munka folyik a műhelyekben, és a keszthelyi siker csak az út kezdete. 2020-ig minden korosztályban ütőképes csapatunk lesz. Tudja, mi olyanok vagyunk, mint egy család, hiszen vannak torzsalkodások, civakodások, de amikor összefogunk, mindenki egy irányba akarja húzni a sportág szekerét. Ezért csodálatos közösség az ökölvívás nagy családja!”

Mint ismert, Keszthelyen Barbosu Tibor (46 kg) és Baranyai József (72 kg) aranyérmet, Rostás Renátó (38,5 kg) ezüstérmet, míg Rostás Ármándó (52 kg), Petrovics Mátyás (54 kg), Gábrisch Krisztián (65 kg) és Budai Renátó (68 kg) bronzérmet szerzett „Schoolboys” korcsoportban.

Eredmények

 

 

Versenyző Egyesület / Klub Edzők
I.   Barbosu Tibor (46 kg)                       MTK Drexler Géza

 

I.   Baranyai József (72 kg) Zalaegerszegi BC. Füzesi József

 

II.  Rostás Renátó (38,5 kg) Vasas – Süllős Ráth Miklós, Csík Csaba

 

III. Rostás Ármándó (52 kg) Vasas – Süllős Ráth Miklós, Csík Csaba

 

III. Petrovics Mátyás (54 kg) Ring Sport Club Kaposvár Farkas József, Vajmi Csaba
III. Gábrisch Krisztián (65 kg) Halásztelki BC. Csipkés Barnabás

 

III. Budai Renátó (68 kg) Csepeli BC. Énekes Róbert, Lukács Adorján