Csay Renáta megvédte Európa-bajnoki címét

A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyek során a győriek maratonistája, Csay Renáta háromra egészítette ki a gyorsasági csapat aranygyűjteményét, hiszen a brit Louisa Sawerst legyőzve az első helyen ért célba.

Csay körülbelül 2000 méter után lépett el a mezőnytől, csak brit riválisa tudott vele tartani, ám óriási hajrájának köszönhetően a magyar kajakos megvédte Európa-bajnoki címét.

Kajak-kenu Eb – Portugália„Én ugye maratoni versenyző vagyok, úgyhogy ez a hosszú táv inkább fekszik nekem, mint a gyorsasági kajakosoknak. Ezzel a brit lánnyal nem először találkoztam idén, a szegedi Világkupán megvert, úgyhogy 1-1-re állunk. Remélem, a világbajnokságon a magam javára döntöm majd el a mi kis külön párharcunk mérlegét” – mondta az eredményhirdetést követően az MTI-nek Csay Renáta.

A férfiaknál a tavaly harmadik váci Noé Milán ezúttal kilencedik lett, míg a kenusoknál Vajda Attila az első fordulónál beleborult a vízbe, s bár visszamászott a hajójába, végül a verseny feladására kényszerült.

A magyar válogatott 3 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel zárta a portugáliai Európa-bajnokságot, ráadásul a megnyert dobogós helyezések többségét olimpiai versenyszámban szerezte.

Fotó: MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*