Csatát is nyertek, kupával is gazdagodtak

Küzdelmes hétvégét zárt Kassán a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” duó. A BMW Z4 M Coupe alázatosan szolgálta gazdáit, ám a váltókar makacskodása komoly fejtörést okozott a páros tagjainak. A Dynamic Rally Team versenyzőit végül a 12-es géposztály 3. helyén intették le. Ennek az eredménynek köszönhetően pedig nem csak egy igazán megérdemelt serleggel gazdagodtak, de Csimpinek egy igazán különleges születésnapi ajándékot is nyújtottak.

 Lángi_Toma_KassaLángi Attila: Eredményes hétvégét zártunk Kassán. Gyilkos pályákon versenyeztünk, amik nagyon nagy odafigyelést igényeltek, sokan ki is estek, de a végén mi csak azért is átgurultunk a célvonalon. Küzdelmes futamunk volt, ahol a szlovák mezőnyt sem kell lebecsülni – ügyes pilóták és jó technikai felszereltség jellemzi azt a bajnokságot. Egy célunk volt: a kategóriánkban szereplő másik BMW idejét figyeltük, és azelőtt szerettünk volna végezni. Ez meg is történt, végig jobban teljesítettünk, ám ők sajnos idő előtt a küzdelmek feladására kényszerültek, mi pedig ellenfél nélkül maradtunk.

Szerencsére most nem következett be nálunk a szokásos állapot, hiszen nem kezdtünk álmosan, elég jól és eredményesen kezdtük meg a menetelést a szombati napon.  Az első gyorsaságin beestünk egy kicsit az árokba, aminek következtében vesztettünk néhány tizedmásodpercet. A gyors közepén azonban sárga zászlót lengettek, ami kicsit elszomorított, hiszen vissza kellett vennünk a tempóból, pedig akkor igazán odatettük magunkat és jól mentünk. A 2. gyorson eltévedtünk egy kicsit – habár jól volt feldiktálva az itinerünk, egy azonosítási pontot valahogy kihagytunk. A 3. gyorsaságit kivették Maticsék balesete miatt, a 4. szakaszon pedig a váltó kezdett el rakoncátlankodni, ami vasárnapra sem változott.

A másnapi szereplésünket hullámvölgyek jellemezték, de még így is nagyon jó hangulatban versenyeztünk. Mindenről készült felvétel, ezért utólag nem csak szórakozni tudunk majd magunkon, hanem tanulni is. Még akkor se akartam elhinni, hogy tényleg kupával gazdagon fogunk hazatérni, mikor álltunk fel a céldobogóra. Igazi, küzdelmes versenyhétvégénk volt, amihez csak pont volt az i-re a trófea. De az is biztos, hogy versenyzőként most teljesítettünk a legjobban, most érdemeltük meg a legjobban a harmadik helyet. Azt hiszem, jó születésnapi ajándék volt ez az eredmény Csimpinek is, aki szeptember 7-én ünnepelte 36. születésnapját.

Hazaérkezésünk után már meg is kezdtük a kocsi revízióját, hogy a szeptember 20-21-ei Vác Rallyn, az Rali Túra Egylet záró futamán ismét 100%-osan állhassunk rajthoz.

 Toma József „Csimpike”: Egy remekbe szabott hétvégén vagyunk túl.
Minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, sőt még arról is megemlékeztünk, hogy szombaton volt a szülinapom. A pályák azonnal elnyerték a tetszésünket, különösen a szombati szakaszok – annak ellenére, hogy egy sajnálatos baleset miatt nem tudtunk rajta annyit autózni, mint ami eredetileg tervezve volt.

A vasárnapunk rendkívül küzdelmesre sikeredett. A 7. szakaszon, a cél előtt körülbelül 3 kilométerre eltörött a BMW-ben a váltókar. Abba a „szerencsés” helyzetbe voltunk, hogy mindez üres állapotban következett be, s így félre kellett állnunk. A szerencsére azonban nem hagyott el minket teljes mértékig: sikerült egyes sebességi fokozatba tennünk a kocsit, s így – ha lassan is, de – teljesíteni tudtunk a visszalévő távot. A 8. gyorsaságin pedig ugyancsak ebben az állapotban kellett végiggurulnunk. Az etapon, az utolsó szakasz rajtja előtt 5 kilométerre ugyancsak előjött a probléma, és ismét üresben maradt a váltó. Azt hittük, itt a versenyünk a vége. De nem ették azért olyan forrón ezt a kását! Az autó alá másztam, és addig próbálkoztam helyretenni a dolgokat, amíg egy második fokozatot sikerült kikönyörögni a váltótól. Ha ilyen körülmények között is, de sikerült teljesítenünk a 9. gyorsasági szakaszt, és a céldobogón is át tudtunk gurulni a BMW Z4-gyel. A kategóriánk 3. helyét szereztük meg, aminek rendkívül örülünk, s úgy érezzük, hogy a küzdelmes kassai hétvége után ezt meg is érdemeltük.

A kocsi fogadtatása már-már megszokottnak mondható: rengetegen voltak rá kíváncsiak, gyönyörködtek benne, fotózkodtak vele. A szlovák technikai emberek is nagyon várták már az érkezésünket, hiszen sokat hallottak már a Z4-ről – mivel többször is dolgoztam már kinti versenyen, így szóba került korábban a csodajárgányunk.

Végre úgy működött a technika, ahogy kellett. Az új Hankook gumik is jól vizsgáztak, sikerült a megfelelő keverékeket választanunk a kassai körülményekhez. Nagyon jóízűt autóztunk, és rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtunk, ami reméljük csak gyarapodni fog a szezon hátralévő részében.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*