Csak meg kellett hallgatni a tüntetőket

Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége kiment a fővárosi XII. kerületi Csipke út és a Cinege utca kereszteződésében demonstrálókhoz csütörtök kora este, és meghallgatta álláspontjukat – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

levai

    A tüntetők a Kúria épülete elől indultak el Orbán Viktor házához, azt követően, hogy a legfelsőbb bírói fórum érvényesnek ítélte egy felperes devizahiteles szerződését.     A miniszterelnök feleségének a demonstrálók képviselői azt mondták, hogy eddig 3 ezer ember halt bele a devizahitelek okozta “anyagi csődbe”, és felidézték, hogy Orbán Viktor 2008-ban kijelentette: senkit nem hagynak az út szélén.     Közölték: ha a miniszterelnök “tisztességesen akarja az országot ebben a helyzetben vezetni”, akkor “kötelessége” mindent megtenni a helyzet megoldásáért.     Lévai Anikó megígérte a demonstrálóknak, hogy átadja az üzenetet férjének. A tüntetők megtapsolták, majd a demonstráció véget ért.     Ezt megelőzően a rendőrség és a tüntetők között újabb dulakodás kezdődött, mert a tüntetők a kordon által elzárt területre akartak menni. A rendőrség felajánlotta, hogy három ember bemehet és elmondhatja követeléseit, de ezt a demonstrálók nem fogadták el.

Forrás:MTI

 Fotó: Máthé Zoltán

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*