Contactless, illetve paypass helyett az érintőkártya kifejezést javasolja a bankszövetség

Kedden kihirdették a Magyar Bankszövetség “Minek nevezzelek?” névkereső pályázatának díjazottait, amelyen a contactless, illetve paypass kártyáknak kerestek új nevet. A bankkártya elnevezése kategóriában az “érintőkártya” elnevezés (Rozsnyai Sándor), a fizetési mód kategóriában pedig az “érintés” (Horváth Edina) lett a győztes.

    A 100 ezer forintos díjakat Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára adta át a győzteseknek. A főtitkár elmondta, rendkívül nagy volt az érdeklődés, 1270 pályázatot küldtek be, közel 3000 javaslattal. A contactless technológia lényege, hogy a bankkártya plasztiklapjába épített aprócska antenna segítségével történik meg az adatcsere a tranzakciónál. A sikeres bankkártyás vásárlást jellemzően egy rövid, csipogó hang kíséri.
    A contactless bankkártyák és az ilyen típusú bankkártyás fizetés elnevezésére mindeddig nem alakult ki általános köznyelvi kifejezés. Emellett a szakmai szóhasználat is eltérően alkalmazta és alkalmazza az egymásnak részben ellentmondó érintésmentes illetve egyérintéses megnevezéseket. A pályázat elbírálásának meghirdetett, kiemelt szempontjai voltak, hogy a név egyértelműen azonosítsa a fizetési módot, szakmailag legyen megalapozott, közérthető, könnyen megjegyezhető, rövid és egyszerű valamint magyar nyelvű.
    A zsűriben a bankkártyás szakmai álláspontokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a MasterCard és a Visa képviselte a Magyar Bankszövetség mellett. A nyelvészeti sajátosságok, szabályok és tudnivalók figyelembevételét a Magyar Tudományos Akadémia nyelvészeti szakértője biztosította, míg a köznyelvi és szakmai használat ötvözését egy gazdasági szakújságíró részvételével igyekeztek garantálni.
    A zsűri tagjai és a Magyar Bankszövetség a továbbiakban a contactless, illetve paypass megnevezések helyett az érintőkártya kifejezés használatát javasolják.
    Bartha Lajos, az MNB szakterületi igazgatója elmondta: a jegybank adatai szerint 2014 júniusában Magyarországon 2,7 millió darab contactless bankkártya volt forgalomban, amely a teljes bankkártya portfólió 30 százalékát teszi ki. Az érintés nélküli fizetésre alkalmas POS-terminálok száma közel 38 ezer (több mint 42 százaléka a POS infrastruktúrának).     
    A tranzakciók számában az érintés nélküli bankkártyák térnyerése még nem látható, az első félévben 130 millió hagyományos és 17 millió nem hagyományos fizetés történt, az MNB azonban jelentős növekedést vár az utóbbiak terén.
    Az MNB igazgatója beszámolt arról is, hogy Magyarországon nemzetközi összehasonlításban továbbra is alacsony a kártyával történő visszaélések aránya. Felhívta a figyelmet arra, hogy míg 10 évvel ezelőtt az elveszett, ellopott, hamisított bankkártyák jelentették a legfőbb problémát, az utóbbi időben megnőtt az internetes kereskedelemben történő visszaélések aránya.

Forrás:MTI