Chrobák János: „Nyerni akarok a hazai versenyünkön!”

Megismételnék az idénynyitó duplázását a 2015-ös Alpok-Adria Bajnokság második, pannoniaringi versenyhétvégéjén a Schmidt Racing versenyzői

 

A június 21-én, Misanóban a Supersport világbajnokságon is bemutatkozó Schmidt Racing a hétvégén folytatja szereplését Közép-Kelet-Európa legnívósabb nemzetközi gyorsasági motoros sorozatában, az Alpok-Adria Bajnokságban, illetve az IMRC és a hazai pontvadászat második fordulójában. Chrobák János (Supersport) és Juhász Dávid (Superstock 600) megismételné olaszországi kettős győzelmét hazai versenyén, a Pannoniaringen, míg ezúttal fiatal csapattársuk, Végh Noé (Supersport) iskolai elfoglaltsága miatt kihagyja a viadalt.

Az idén megalakult Schmidt Racing gyorsasági motorversenyzői a Pannoniaringen folytatják a szereplésüket az idei bajnoki szezonban. A Supersportban rajthoz álló Chrobák János (Paksi AMSE) és a Superstock 600-ban induló Juhász Dávid mind az Alpok-Adriában, mind pedig az IMRC-ben és Magyar Bajnokságban futamgyőzelmekkel kezdte a szezont, és mindketten ott szeretnék folytatni hazai versenyükön, ahol május 15. és 17-e között az olaszországi Adria Raceway-en abbahagyták. A Schmidt Racing mindkét versenyzője számára ez lesz az utolsó főpróba a június 21-i, debütálásuk előtt a misanói Supersport-vb futamán. A fiatal Végh Noé ezúttal iskolai elfoglaltságai miatt kénytelen kihagyni a versenyt.

Balogh Róbert csapatmenedzser: „Eddig minden a terv szerint halad az előre kitűzött terveinket illetően. Jani és Dávid maximális pontszámmal vezeti az Alpok-Adria Bajnokságot a saját kategóriájában, és felkészülten indulunk az e hétvégén megrendezésre kerülő pannoniaringi fordulóra, ahol szeretnénk megismételni olaszországi sikereinket. Ám most már nemcsak a győzelmek a fontosak a számunkra, hanem az is, hogy a világbajnoki bemutatkozásunk előtt sikerüljön kipróbálni mindent, hiszen ez az utolsó lehetőségünk igazi versenykörülmények között.”

Chrobák János motorversenyző (Supersport): „Nagyon várom ezt a hétvégét is, hiszen az első kettőn jól szerepelt a csapat is, meg én is. Jó erőben érzem magam, jó a kedvem, a csapatban is jó a hangulat, szóval bízom benne hogy ismét jó eredményt tudunk elérni. A mezőny nagyon erős és népes lesz, ez már az előzetes nevezési listán is látszik, de remélem minden úgy fog menni, ahogy tervezzük, és léphetünk tovább a lépcsőn a célunk felé. Egy különlegessége még ennek a hétvégének, hogy az utánpótlás bajnokságnak is most ad otthont a Pannoniaring, ahol két tanítványom szintén indul, szóval mozgalmas hétvége elé nézünk. Mindenképpen nyerni akarok a hazai versenyemen!”

Juhász Dávid motorversenyző (Superstock 600): “Nem sok pihenő volt az olaszországi futam után, hiszen egy nap pihenő elteltével folytattam a konditermi edzést. Már tökéletesen ráhangolódtam a pannoniaringi futamra. Bízok magamban, a csapatban és szponzoraimban, hogy a folytatás hasonlóan eredményes lesz, hiszen a héten tett bejelentés, a világbajnoki debütálásomról nagyon feldobott!”