Célegyenesbe fordult a II. Nemzeti Bor Maraton

Közel 20 ezer főre duzzadt a résztvevők száma, akik vagy egy versenyszakasz teljesítésével, vagy néhány kilométernyi támogatói futással váltak az esemény részeseivé.

A tokaji történelmi borvidékről pénteken indultak a futók, Mád-Legyesbénye-Sóstófalva-Onga-Miskolc-Lilafüred-Hollóstető-Felsőtárkány útvonalon Egerbe a II. Nemzeti Bor Maraton tegnapi kiemelt helyszínére. Nehéz nap volt ez mind a futók, mind a kerékpárosok számára, mert a Bükk komoly kihívást jelentett. Egerben a Dobó téren Rázsi Botond alpolgármester úr fogadta a Felsőtárkányból érkező futókat és élére állt a II. Nemzeti Bor Maraton jótékonysági kezdeményezésének, a Szív Bajnokai sétának. A szervezők a régió szívbeteg gyermekeit és családjaikat látja vendégül egy rövid séta erejéig, ahol a résztvevő sportolók és közéleti emberek személyes példamutatásukkal segítik a gyermekeket a gyógyulás felé vezető úton. A Dobó téri programokat egy Charlie fellépés zárta, aki remek hangulatú koncertjével percek alatt meg is töltötte a teret.

Ma Eger – Kecskemét, és Kecskemét – Szeged szakaszokat teljesítik a futók és kerékpárosok. A nap kiemelt helyszíne Szegeden a Dóm tér.