Megkezdte szombaton munkáját a Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök vezette új Európai Bizottság, miután éjfélkor lejárt a José Manuel Barroso által irányított uniós javaslattevő-végrehajtó testület mandátuma. A portugál Barroso kétszer öt éven keresztül állt a brüsszeli bizottság élén. “Itt az ...
Tovább »Feljelentéseket tesz a DK a Századvég-botrány kapcsán
Egy interjúban Mellár Tamás, aki 2010-től egy évig volt a Századvég kutatási igazgatója, köztörvényes bűncselekmények elkövetésével vádolta meg a kormányközeli intézetet. A korábban fideszes önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Mellár azt mondta: a Századvég különböző minisztériumoktól érkező megbízásai mögött nem áll ...
Tovább »Harminc év után újra Szőnyi István-kiállítás Budapesten
Aranykor címmel nyílik kiállítás Szőnyi István műveiből 2014. november 5-én 17.30 órakor a Balassi Intézetben. A tárlat a 120 éve született festőművész munkásságát és életét mutatja be festmények, fényképek, levelek, valamint a művész személyes tárgyainak segítségével. A kerek évforduló mellett, ...
Tovább »Megfázás vagy influenza?- Vészelje át a kritikus időszakot!
Az októberi és novemberi hónapok beköszöntével, mindannyian nagyobb eséllyel kapjuk el a szezonális betegségeket. A nátha és influenza kellemetlen tünetei senki számára sem ismeretlenek, de annak érdekében, hogy ez az időszak ne csak a betegségekről szóljon, érdemes minél jobban megismerni ...
Tovább »