Itthon

Bekerült az állatvédelem a köztisztviselői továbbképzési programba a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kezdeményezésére

A jegyzők számára is elérhető “Elsőfokú állatvédelmi hatóságok továbbképzése” elnevezésű program tanulmányi pontokat fog érni. A kormány- illetve köztisztviselőknek meghatározott időszakonként kötelező továbbképzéseken kell részt venniük, és ezek során tanulmányi pontokat kell gyűjteniük – a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány ...

Tovább »

Kiemelt ellenőrzéseket végez a fővárosi kormányhivatal a fesztivál ideje alatt

A résztvevők biztonsága érdekében kiemelt ellenőrzéseket végez Budapest Főváros Kormányhivatala a Sziget fesztivál idején.     A kormányhivatal kedden az MTI-hez elküldött közleményében azt írta: szakemberei főként a fesztivál területére kitelepült vendéglátó egységeket, illetve az ajándék- és ruhaértékesítési helyeket vizsgálják, de együttműködnek ...

Tovább »

Munka és magánélet: A cégek érdeke is, hogy megteremtsék az egyensúlyt

A titok, ami miatt maradsz vagy felmondasz A munkavállalók egyre inkább keresik azokat a munkahelyeket, ahol megvan a lehetőség arra, hogy több időt tudjanak a családjukkal tölteni, a munka és a magánélet egyensúlyának lehetősége már közel ugyanolyan fontos, mint a ...

Tovább »

10 millió Fa: életbevágó, hogy mindenki locsoljon fákat

Heti legalább 50-70 liter vízre van szüksége egy fiatal fának, hogy túléljen a szárazságban. A 10 millió Fa közössége ezért felhívást intéz mindenkihez, hogy hétvégente locsoljon meg legalább egy fát, ezáltal biztosítva túlélését, és élhető környezetet a jövendő generációk számára. ...

Tovább »