Bukás vetett véget Győrfi Alen csodás felzárkózásának

A H-Moto Team versenyzője, Győrfi Alen a FIM Superstock 1000 Kupa idei negyedik versenyhétvégéjén elszenvedte az év első bukását. Egy esés sosem történik jókor, de most különösen rossz volt az időzítés, hiszen egy olyan versenyen érte utol a balszerencse a magyar motorost, amelyen e nélkül minden esélye meglett volna a pontszerzésre.

Pedig milyen jól indult ez a nap a magyar csapat magyar versenyzője számára! Alen tegnap nem volt elégedett motorja második időmérő edzésen mutatott teljesítményével, ezért a nap végén csapatával közösen meghozta a döntést: vasárnap reggel a 10 perces bemelegítő edzésen visszatérnek az első napon használt beállításokra, és a futamon azzal próbálnak szerencsét.

A warm up eredménye őket igazolta, hiszen Alen újra az első időmérőn elért helyezésével azonos pozícióban, a 12. helyen végzett az erős nemzetközi mezőnyben, vagyis pozitív előjelekkel hangolt a magyar idő szerint 11 óra 30 perckor kezdődő portugál futamra.

A mezőny rendkívül sűrű volt egész hétvégén, így a 19. helyről indulva is bőven elérhetőnek tűnt a pontszerzés a korábbi Európa-bajnok magyar motoros számára, pláne annak tudatában, hogy a versenyen már újra a tapasztalatok alapján legjobbnak bizonyuló setuppal fut majd, amely a nagy végsebességnek köszönhetően az előzést és a felzárkózást is megkönnyítheti majd számára a mezőnyben.

Eddig az elmélet, amit ezúttal sajnos megcáfolt az élet és a gyakorlat. Vannak ugyanis olyan esetek a motorversenyzésben, amikor egy pillanat alatt válik teljesen lényegtelenné, hogy ki milyen munkát végzett az addigi hétvégén, és milyen beállításokkal fut éppen az adott versenyen. Ilyennek minősül, amikor az egyik féktávon megdobja egy hupli a motort előzés közben, és a pilóta tehetetlenül csapódik a mellette a külső íven befordulni igyekvő vetélytársa versenygépébe.

Ez egy ilyen sport, itt évekbe telik felépíteni egy-egy igazán kiugró, tartós eredményt, és egy pillanat alatt lehet eldobni azt. Győrfi Alen portimaói versenye az első kör 5. kanyarjában ért véget. Addigra hat riválisán is átfűzte magát, és épp hetedik előzésére készült volna, de nem számolt a belső íven azzal a bizonyos huplival.

Ennyi volt a döccenő, amúgy viszont nincs oka sem neki, sem csapatának a csalódottságra, mert még így is jóval több volt a pozitívum ebben a hétvégéjükben, mint a negatívum. Alapvető céljukat elérték, közelebb kerültek a top10-hez erőből, igaz, ezt most sajnos nem tudták bajnoki pontokban realizálni. Majd legközelebb, három hét múlva, Imolában!

Győrfi Alen:- „Voltam már jobban is, de szerencsére komolyabb bajom nem esett. A kisujjam elrepedt, és a derekamnál van egy nagy véraláfutás, ezt leszámítva azonban egy darabban vagyok. A warm up-on visszatértünk egy régebbi beállításhoz, amivel egyből lazán jobb időt mentem, mint az időmérőn, annak ellenére, hogy kopott gumikon futottam. A verseny előtt tehát visszataláltunk a jónak tűnő beállításhoz, viszont tudtam, így sem lesz egyszerű dolgom a 19. helyről indulva, ezért az első kört nagyon szerettem volna megnyomni. Ez egy darabig sikerült is, a 4. kanyarban már a 13. helyen fordultam, utána viszont a következő féktávon az újabb előzési kísérletem sajnos balul sült el, mert a belső íven volt egy hupli, amivel nem számoltam, az megdobta a motoromat, és már nem tudtam megállni. Sajnos belecsapódtam egy másik versenyzőbe, és mindkettőnk számára korai véget ért ez a verseny. Sajnálom, ami történt, mert szerintem jó versenyt futhattunk volna. A tempónk megvolt hozzá, hiszen akik a rajt után mögöttem voltak, azok is a top10 közelében értek célba a végén. Ez a verseny most nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de nem csüggedünk. Vannak biztató jelek, tempóban sokkal közelebb kerültünk az élmezőnyhöz, és már erőből ott tudunk lenni a top10-12 környékén. Ez most így sikerült. Legközelebb jobb lesz!” 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*