Budapesten tartja éves közgyűlését az Európai Művészeti Ügynökök Szövetsége

Budapesten tartja éves közgyűlését az Európai Művészeti Ügynökök Szövetsége május 16-17-én. Az esemény keretében az új és felújított kulturális intézmények és a tehetséges fiatal magyar muzsikusok is bemutatkozási lehetőséget kapnak.

    Az Európa 17 országából 70 művészeti ügynököt tömörítő szervezet éves közgyűlésének idei helyszínét az elnökségben helyet foglaló Lőrinczy György javasolta a szövetség tavalyi, bécsi közgyűlésén.
“Az elnökség azt gondolta, hogy az olyan megújult helyszínekkel, mint a Zeneakadémia, a Vigadó vagy az Erkel Színház és olyan új, izgalmas központokkal, mint a Rózsavölgyi Szalon vagy a Budapest Music Center (BMC) Budapest azon kevés városok közé tartozik, ahol fejlődik a zenei piac és számos lehetőséget rejt magában. Emellett az a szakmai program, amelyet javasoltunk, nagyon kedvező volt és elnyerte a tanács tetszését” – mondta el Lőrinczy György az MTI-nek.
Kifejtette, hogy a Magyar Zenei Tanács és a Magyar Hangversenyrendezők és Művészeti Ügynökségek Egyesülete felhívást intézett tagjaihoz, és javaslatokat várt olyan 35 évnél fiatalabb zenészek bemutatására a komolyzene és a dzsessz területéről, akik külföldi menedzserrel nem rendelkeznek.
“A beérkezett több mint 40 pályázatból három tagú nemzetközi zsűri választotta ki azt a tíz művészt, akiknek produkcióját a legérdekesebbnek találta, ők mutatkozhatnak be a szövetség tagjai előtt a különböző helyszíneken tett látogatások során” – tette hozzá.
Pénteken a Rózsavölgyi Szalonban a közgyűlés keretében Zimányi Zsófia művészeti menedzser és Gőz László, a BMC alapítója tartanak előadást a magánbefektetők jelenlétéről a magyar kulturális életben, majd ezt követően a BMC-ben folytatódik a program.
Lőrinczy György kiemelte, hogy a helyszínen a Magyar Zenei Tanács tagjaival is találkozhatnak a külföldi szakemberek, ami jó lehetőség a nemzetközi kapcsolatok erősítéséhez.
Szombaton Batta András, az egységes komolyzenei koncepcióért felelős kormánybiztos tart tájékoztatót a kormányzat magyar komolyzenei hagyományait és a kulturális helyszíneket érintő elképzeléseiről, majd egy séta keretében bemutatja a megújult Zeneakadémiát, a Vigadót és a Magyar Állami Operaházat.
Utoljára 12 évvel ezelőtt, a Tavaszi Fesztivál keretében adott helyet Budapest a tanácskozásnak, a 2015-ös helyszínről a mostani közgyűlésen döntenek.

Forrás:MTI