Brókerbotrány – A nyíregyházi vízgazdálkodási társulat is vásárolt értékpapírokat

A Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat is a brókerbotrány károsultjai között van, miután közel 300 millió forint értékű Quaestor és Hungária értékpapírokat vásárolt a tagjaitól beszedett érdekeltségi hozzájárulásokból – közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzatának sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

    Rendes Sándor közleményében ismertette: Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester vizsgálóbizottságot állított fel a kialakult helyzet tisztázásának, és a város részéről meghozandó intézkedések előkészítésének érdekében.
    A szóvivő megjegyezte, hogy a társulat intéző bizottságának elnöke, Mikó Dániel a szennyvízprogramban érintett lakosok érdekeltségi hozzájárulásával önálló jogi személyként gazdálkodott, és az információk szerint saját hatáskörében eljárva összesen 293 millió forintot fektetett Quaestor és Hungária értékpapírokba.
    Erre akkor derült fény, amikor az önkormányzat kezdeményezte a tagok befizetésének soron következő lehívását, de a társulat azt nem teljesítette, illetve csak kis részben képes kötelezettségének eleget tenni – tette hozzá.
    A polgármester által felállított vizsgálóbizottság május 26-ig készíti el jelentését, és arra építve a május 28-ai közgyűlésen intézkedési tervet készít az önkormányzat a kármentésre. A bizottság feladata lesz annak tisztázása is, hogy megvizsgálja a felelősség kérdését is.
    Mikó Dániel az MTI megkeresésére azt mondta: a társulat pénzügyi vezetőjével közösen a “jó gazda gondosságával” döntöttek a nagyobb kamatokat fizető Quaestor és Hungária értékpapírok vásárlásáról, hiszen más bankoknál a pénzre csak alig valamivel több mint egy százalékot kaptak volna. Hozzáfűzte, hogy a két pénzintézet korábban rendben teljesítette is a szerződésben vállalt kamatkifizetéseket.
    Hangsúlyozta továbbá: a befektetéssel a szennyvízberuházásnál az önkormányzat saját forrás kötelezettségének összegét igyekeztek csökkenteni, a haszon tehát nem a társulatot gazdagította volna.
    A társulati vezető megemlítette, hogy a két pénzügyi szervezet felszámolójánál időben bejelentették kárigényüket a 293 milliós összegre.

Forrás:MTI