Bottas nyert Hamilton büntetése után

Valtteri Bottas az első helyre vitte célba az Ezüst Nyilat az egyik legkedveltebb pályáján, Szocsiban. Az első rajtkockából induló Lewis Hamilton kétszer öt másodperces büntetése révén maradt le a győztes trófeáról, s végül bronzérmes lett. A második helyezést Max Verstappen szerezte meg. Michael Schumacher minden idők legtöbb Forma-1-es győzelmi rekordjának beállítása így tovább halasztódik, talán a következő futamra az Eifel Nagydíjra, a Nürburgringen. Az ezen a hétvégén a Mercedest követő Netflix-stáb ismét nem hozott szerencsét Lewis Hamiltonnak.

Amber-Orosz_F1-rajt

„Mikor tiszta volt előttem a pálya éreztem, hogy a tempóm nagyszerű és mindent irányíthatok. Soha ne add fel. Ez egy szép nap. Örülök, hogy ismét győztem, hiszen már régen győztem utoljára és most ezt a hullámot meglovagolva kell tovább haladnom.” – szögezte le magabiztosan Valtteri Bottas, aki szezonbeli második győzelmét, s összesen második oroszországi győzelmét szerezte meg vasárnap. Lewis Hamilton jó úton haladt afelé, hogy begyűjtse újabb győzelmét, de hiába indult az első rajtkockából, két 5 másodperces büntetést is begyűjtött, mivel rajtgyakorlatot próbált a rajtrácsra felvezető körön, ami nem megengedett.

Két baleset borzolta az idegeket az 53 körös verseny rajtját követően. Carlos Sainz McLarenje és Lance Stroll Racing Pointja esett ezek áldozatául. A két fiatal pilóta versenyének így hamar vége szakadt. Előbbi a rajtot követően letért a pályáról és mikor a bukótérben lévő terelőfalakat kerülgette eltalálta autója bal első felével és a kerekével a falat. Sainz csapattársa, Lando Norris telibe kapta a Sainz autójáról leszakadó darabokat, s ez autója kormányzására is negatív hatással volt. Strollt viszont Charles Leclerc találta el autójával, s emiatt kicsúszott a pályáról és a pálya melletti falban kötött ki rózsaszín autójával. Ekkor kiküldték a biztonsági autót a pályára.

Bár Hamilton kérte, hogy hagyjanak neki egy kis időt a pályán, – mielőtt behívnák a büntetése letöltésére, hogy elhúzzon a mezőnytől – végül elég korán, a 17. körben behívták a bokszba. A brit pilóta cseppet sem volt boldog az időzítés miatt, s motivációját vesztve csöndes versenyzéssel gurult be később a harmadik helyre.

Nem sok problémája akadt a gumikkal sem Bottasnak, sem Verstappennek és sorra futották a leggyorsabb köridőket, de az extra pont végül a finnhez került.

Sergio Perez megmutatta kitűnő versenyzői képességeit és a negyedik helyre vitte célba az egyetlen állva maradt Racing Pointot. Őt Daniel Ricciardo követte az ötödik helyen. Közé és francia csapattársa, Esteban Ocon, közé ékelődött a Ferrarit vezető Charles Leclerc a hatodik helyen. A másik Ferrarit vezető Sebastian Vettel csak a középmezőny végén, egy kör hátrányban, a 13. helyen ért célba.

Mindkét AlphaTauri pontszerző lett. Ezúttal Danyiil Kvjat volt a jobb helyezett pilóta. Az orosz hazai pályáján a nyolcadik lett, míg Pierre Gasly egy hellyel lemaradva követte őt. Az első tizet Alex Albon zárja a Red Bullal.

A Forma-1-es mezőny ezúttal hosszabban pihenhet ebben a zaklatott koronavíruros szezonban. Legközelebb ugyanis csak két hét múlva (2020. október 9-11.) állnak rajthoz Németországban, a Nürburgringen, az Eifel Nagydíj keretén belül. A verseny elnevezés új, a helyszín régi. Remélhetőleg versenyrendezésre megfelelő idő várja majd a Forma-1-es mezőnyt az európai ősz közepén, az Eifel-hegységben.

 Amber-Orosz_F1-dobogo

2020-as Orosz Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Valtteri Bottas Mercedes                              1:34:00.364
  2. Max Verstappen Red Bull + 7.729
  3. Lewis Hamilton Mercedes                         + 22.729
  4. Sergio Perez Racing Point                        + 30.558
  5. Daniel Ricciardo Renault             + 52.065
  6. Charles Leclerc Ferrari                                                +1:02.186
  7. Esteban Ocon Renault                                 +1:08.006
  8. Danyiil Kvjat AlphaTauri             +1:08.740
  9. Pierre Gasly AlphaTauri                           +1:29.766
  10. Alexander Albon Red Bull +1:37.860
  11. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
  12. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  13. Sebastian Vettel Ferrari                                                + 1 kör
  14. Kimi Raikkönen Alfa Romeo                         + 1 kör
  15. Lando Norris McLaren + 1 kör
  16. Nicholas Latifi Williams + 1 kör
  17. Romain Grosjean Haas + 1 kör
  18. George Russell Williams             + 1 kör
  19. Lance Stroll Racing Point Nem ért célba
  20. Carlos Sainz McLaren                                Nem ért célba

A világbajnokság állása az Orosz Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton 205 pont
  2. Valtteri Bottas 161 pont
  3. Max Verstappen 128 pont
  4. Lando Norris 65 pont
  5. Alexander Albon 64 pont
  6. Daniel Ricciardo 63 pont
  7. Charles Leclerc 57 pont
  8. Lance Stroll 57 pont
  9. Sergio Perez 56 pont
  10. Pierre Gasly 45 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 366 pont
  2. Red Bull 192 pont
  3. McLaren 106 pont
  4. Racing Point 104 pont
  5. Renault 99 pont
  6. Ferrari 74 pont
  7. AlphaTauri                         59 pont
  8. Alfa Romeo 4 pont
  9. Haas 1 pont
  10. Williams 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/