Boros Péterné: sztrájkot hirdettünk, de tárgyalásokra készülünk

 

Sztrájkot hirdettünk, de tárgyalásokra készülünk – mondta a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szombaton Tatabányán, ahol a városháza előtti téren tartott kormányellenes tüntetésen a szakszervezeti szövetségek vezetői mellett az ellenzéki pártok női politikusai is felszólaltak.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő beszédet mond a munka törvénykönyvének az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről szóló módosítása elleni tüntetésen Tatabányán, a Fő téren 2019. január 19-én. A háttérben Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, a párt társelnöke (j2) és Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt országos választmányának elnöke (j). MTI/Bodnár Boglárka

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő beszédet mond a munka törvénykönyvének az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről szóló módosítása elleni tüntetésen Tatabányán, a Fő téren 2019. január 19-én. A háttérben Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, a párt társelnöke (j2) és Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt országos választmányának elnöke (j). MTI/Bodnár Boglárka

    Boros Péterné hozzátette, nemzeti munkaügyi kerekasztal létrehozását indítványozzák, valamint a kormánytól egyenlő partnerségen alapuló, érdemi megbeszélést akarnak, és követelik, hogy valamennyi közszolgálati bértarifarendszer kiindulópontja a mindenkori minimálbér legyen.
    A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra, hogy az önkormányzati köztisztviselők bérét 11 éve nem emelték, a kormánytisztviselők közül csak egyeseknek ígértek béremelést, az itt dolgozóktól elvettek öt nap szabadságot és megszűnt a törvényi garancia az egyéni béremelésre.    
    Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, hogy a jövőben össze kell fogni, mert a civilek, szakszervezetiek és az ellenzékiek hármas egysége elhozhat egy új köztársaságot, ahol a szakszervezetek szavát figyelembe veszik, és a civil kezdeményezéseket segítik. Az érdekvédelmi vezető szerint a kormány elleni küzdelem “ma vált országszerte kiterjedtté”.
    Galló Istvánné a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnöke szerint ma Magyarországon “dolgozói szegénység” van. “Napi nyolc óra munkából sok ember nem tud megélni, ezért nem csak a munkaügyi törvények módosításának visszavonását kell követelni, hanem azt is, hogy a legkisebb kereset is legyen elég a szerény, de tisztességes megélhetéshez” – mondta az alelnök.
    Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint senki nem gondolta volna, hogy az ellenzéki pártok összefognak. Orbán Viktor “rosszul számolt”, amikor azt gondolta, hogy a jelenlévők olyan távol állnak egymástól, hogy soha nem lesz olyan közügy, melyben együtt mondanak ellent a kormánynak.
    Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője elmondta, “mától megteremthetjük közösen annak hagyományát, hogy megküzdünk a jogainkért, az egyenlő bánásmódért és azért, hogy a politikai véleménye miatt senkit ne taposhassanak bele a földbe ebben az országban”.
    Demeter Márta, az LMP frakcióvezető-helyettese a párt támogatásáról biztosította a tüntetőket, és elmondta, hogy pártja  “együtt mozdul a munkavállalókkal és a szakszervezetekkel”.
    Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő felidézte, hogy az elmúlt héten bent volt a köztévében, szavai szerint nem vendégként. “Azért túlóráztam, hogy a gyermekeimnek ebben az országban legyen jövője” – mondta.
    Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese azt mondta: “elegem van abból, hogy egyesek szerint hazaárulók, akik szemben állnak a kormánnyal. Mi magyarok vagyunk és elegünk van belőletek”- tette hozzá.
    Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője úgy vélte, új Magyarországot kell építeni, a demokratikus magyarok országát.
    Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint ez az ellenállás már nem csak a rabszolgatörvényről szól. “Mi már nem elégszünk meg azzal, ha Orbán Viktor aljas kormánya visszavonja ezt a jogszabályt, azért vagyunk itt mert el akarjuk takarítani őket” – mondta.