Böröndi Tamás 19 napja kórházban volt és keményen harcolt

Csutka István, a debreceni Csokonai Színház volt igazgatója emlékezett barátjára.
 „Tamás 19 napja volt kórházban és keményen harcolt” – mondta Csutka István, a debreceni Csokonai Színház volt igazgatója beszélt az ATV Start Plusz című műsorában, Böröndi Tamásra emlékezve. Csutka szerint Böröndi Tamás az egyik legnagyobb nevettető volt. „Akivel egy mosoly volt, nem csak együtt dolgozni, hanem valószínűleg együtt élni. Láttam, azt a fantasztikusan szép kapcsolatot, ahogyan Annával (Götz Anna, Böröndi Tamás felesége – a szerk) egymásra találtak a Kaktuszvirágban” – fogalmazott.
A volt színházigazgató szerint Böröndi hihetetlen munkabírással dolgozott. „Tamás fogta a kalapácsot, Tamás szögelt, Tamás plakátot ragasztott, szórólapozott, jegyet árult és közben játszott” – emlékezik vissza. Hozzátette: Tamás a legendás Vidám Színpadi korszak fiatal generációját képviselte, akik színvonalasan tudták képviselni a műfajt.

Ahogy beszámoltunk (ATV) róla, 65 éves korában elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója.

http://www.atv.hu/belfold/20201124-borondi-tamas-19-napja-korhazban-volt-es-kemenyen-harcolt