Borkai Zsolt ellen tüntettek Győrben

Borkai Zsolt polgármester ellen tüntettek szombaton kora este Győrben a városháza előtt, ahol az ellenzéki felszólalók mindegyike azt hangoztatta, hogy a polgármester foltot ejtett a megyeszékhely becsületén.

Glázer Tímea, a győri ellenzési összefogás polgármesterjelöltje felszólal a Tüntetés Borkai Zsolt és a maffiakormányzás ellen elnevezésű rendezvényen a győri városháza előtti téren 2019. október 12-én. MTI/Krizsán Csaba

Glázer Tímea, a győri ellenzési összefogás polgármesterjelöltje felszólal a Tüntetés Borkai Zsolt és a maffiakormányzás ellen elnevezésű rendezvényen a győri városháza előtti téren 2019. október 12-én. MTI/Krizsán Csaba

    Fekete-Győr András, a Momentum elnöke arról beszélt, hogy “maffia-kormány” irányítja az országot, amelyet 2010 óta “meglopnak, megcsalnak és széthazudnak”.
    A Fideszre az “értékmentesség, üresség, és maffia-kormányzás” a jellemző, a “borkaizás nem kisiklás, hanem maga a cél a Fideszben”, ahol teljes káosz és morális válság van – hangoztatta.
    Hozzátette, hogy garantálja, aki momentumosként lopni merészel, az megy, először a pártból, majd a bíróság elé, végül a börtönbe.
    “Rajtunk múlik holnap, hogy kiben bízunk meg annyira, hogy újabb öt évre Győrt vezesse. A város tisztességes, lakói megérdemelnek egy tisztességes, botrány és korrupciómentes önkormányzatot” – fogalmazott.
    Kendernay János, az LMP társelnöke azt hangoztatta, hogy a köz szolgálata a bizalomra épül, amelynek alapja a tisztesség. A köz szolgálata feltételezi a tisztakezűséget, a feddhetetlenséget. Győr ma szimbóluma lett mindannak, ami évek óta körülvesz minket az országban: a leplezetlen hatalmi gőgnek, a bizalommal való visszaélésnek és a közösség meglopásának – mondta.
    Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője beszédében kitért arra, hogy október 8-án a párt négy képviselője kilépett az ellenzéki összefogásból Győrben. “Ők besározták a Jobbik nevét” – mondta, majd hozzátette, hogy gerinctelennek tartja őket, a Jobbik továbbra is az ellenzéki összefogást támogatja.
    Hangoztatta, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek le kellett volna mondatnia Borkai Zsoltot.
    Prollreisz Balázs, az MSZP győri elnöke azt hangoztatta, hogy Borkai Zsolt méltatlan a város vezetésére. Holnap a “becstelenek és a tisztességesek harca” lesz – tette hozzá.     Kitért arra, hogy a párt feljelentést tett tiltott pártfinanszírozás miatt pénteken, mert álláspontjuk szerint a polgármesteri hivatalból érkezett korábban egy fideszes fejléccel ellátott levél, arról, hogy hol és mikor tartják a Fidesz pártgyűlését, amelyen megválasztják a helyi jelölteket.
    Rónai Sándor, a DK európai parlamenti képviselője azt mondta, hogy Borkai Zsoltból akkor sem lesz többé polgármester, ha vasárnap mégis ő nyeri meg a választást, utódját a miniszterelnök jelöli majd ki. “Nincs helyben olyan ember, aki pótolni tudná őt, nincs olyan fideszes, aki vállalható lenne a következő öt évben, ezért Orbán Viktor Budapestről akar egy másik fideszes bűnözőt idetenni” – mondta.
    Glázer Tímea, a győri ellenzési összefogás polgármesterjelöltje azt mondta, hogy Borkai Zsolt akkor is veszíteni fog, ha holnap nyer, mert a Fidesz arra készül, hogy az első adandó alkalommal leváltsa.
    A mintegy egyórás, békés tüntetésen Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő beszédét a városháza lépcsőjéről egy ellentüntető bekiabálásokkal szakította meg, amire a tüntetők közül néhányan odamentek. Kisebb vita alakult ki, majd a szervezők és a rendőrök kivezették a férfit a tüntetés helyszínéről.

Forrás:MTI