Bonnie Tyler koncert

Nyolc év után tér vissza Budapestre Bonnie Tyler. Az ikonikus brit rockénekesnő, legnagyobb

június 19. (péntek), 20.00 - Budapest, Barba Negra Track Kapunyitás: 18.00

június 19. (péntek), 20.00 – Budapest, Barba Negra Track
Kapunyitás: 18.00

slágereivel és új dalaival érkezik 2020. június 19-én a Barba Negra Trackbe! 

Védjegyévé vált, rekedtes hangjáról ismert énekesnő karrierje a ’70-es évek közepén indult, az „It’s a Heartache” című dalával, ám az végső áttörést a ’80-as években érte el, amikor dalaival sorra a világ slágerlistáinak első helyén szerepelt. A „Total Eclipse of the Heart”, a „Holding Out for a Hero” vagy az „If You Were A Woman (And I Was A Man)” című slágerei mind a mai napig a rádiók állandó játszási listáin is szerepelnek.

Ötvenéves zenei pályája során számtalan zenei és életműdíjjal tűntették ki, dalai állandó szereplői sorozatok, filmek, musicalek betétdalaiként, 17 nagylemez és több millió eladott album büszke birtokosa. Bekerült többek között a Guinness-rekordok Könyvébe is és ő lett Nagy-Britannia egyik legsikeresebb és legismertebb énekesnője, aki máig folyamatosan koncertezik és jelentet meg albumot. Legutóbbi, tavasszal megjelent Between the Earth and the Stars című albuma is ékes példa kifogyhatatlan energiáira.

Nagyszerű zenekara élén Bonnie Tyler igazi rock-dívaként tündököl. Egyszerre energikus és megható élő koncertjei máig ámulatba ejtik rajongóit. Összes régi és új slágereit felvonultató budapesti koncertje a 2020-as nyár egyik felejthetetlen zenei csemegéjét ígéri.

Jegyek:

Early bird jegyek: 9.900 Ft (első 1000 db jegy)

Normál jegy: 11.900 Ft

A koncert napján: 13.900 Ft

Jegyek kaphatók: https://bonnie-tyler-koncert-2020.broadway.hu/2020-06-19-20-00