Bodonyi Katalin és Gál László az év művészei

A Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál és Énekkarnál évtizedek óta titkos szavazással választják meg az év zenekari és énekkari művészét. 2014-ben ezt a kitüntető címet a zenekarnál Gál László kürtművész, az énekkarnál Bodonyi Katalin alt énekművész nyerte el.

    A kitüntetettek az elismerést tanúsító díszoklevelet szerdán az együttes zeneakadémiai hangversenyén vehetik át – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Bukta Julianna, a Nemzeti Filharmonikusok sajtómenedzsere.
    Gál László a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban Beleznay Tibornál, majd a Zeneakadémián Friedrich Ádámnál tanult, ahol 1991-ben szerzett diplomát. Ezt követően az Operaház, majd az Állami Hangversenyzenekar első kürtöse volt. 1992-2000-ig a Budapesti Fesztiválzenekar tagjaként első és harmadik kürtöt játszott. Az Akadémia Rézfúvós Quintettel hosszú évekig nagy sikerrel szerepelt. Évek óta rendszeresen fellép a Budapesti Fúvósegyüttessel. 1993-ban művésztársaival megalapította a Budapest Fesztivál Kürtkvartettet, amellyel 1997-ben II. helyezést ért el Passauban. 2000 szeptembere óta tagja a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kürtszólamának, amelynek szólamvezetője. A zenekari munka mellett három évig tanított a tokiói Muszasino Zeneakadémián.
    Bodonyi Katalin zenei pályája Miskolcon kezdődött, majd a Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezetés szakán képezte magát, itt szerezte diplomáját. Három év tanítás után bekerült a Magyar Rádió Énekkarába. Amikor megalakult a Magyar Állami Énekkar, a kórus vezetője, Pászti Miklós felajánlotta neki a szólamvezetői állást. l986 óta mint az alt szólam vezetője, és később mint másodkarnagy végezte a betanítói munkát. Két évadon keresztül a kórus karigazgatója volt. Szólistaként Magyarországon kívül nagy sikerrel szerepelt mások mellett Németország, Lengyelország, Svédország és Izrael városaiban.

Forrás:MTI