Bodonyi Dóra győzött 5000 méteren, öt arannyal zártak a magyarok

Bodonyi Dóra megnyerte a női kajakosok vasárnap délutáni 5000 méteres versenyét a racicei kajak-kenu világbajnokságon, amelyet így tíz éremmel, öt első, három második és két harmadik hellyel zártak a magyarok.

A győztes Bodonyi Dóra a női kajak egyesek 5000 méteres versenyének eredményhirdetésén a racicei kajak-kenu világbajnokságon, Csehországban 2017. augusztus 27-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

A győztes Bodonyi Dóra a női kajak egyesek 5000 méteres versenyének eredményhirdetésén a racicei kajak-kenu világbajnokságon, Csehországban 2017. augusztus 27-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

    A délelőtt 1000 méteren ötödik Bodonyi júliusban, Plovdivban megnyerte ezt a számot, és a rajt után most is szinte azonnal az élre tört. Sokáig a négyfős élboly tagja volt, s miután az üldözők utolérték őket, továbbra is vezetett. A célhoz közeledve az Eb-bronzérmes német Tabea Medert és a 23 éves szolnoki kajakos meglépett a mezőnytől, s végül egymás között döntötték el az elsőség sorsát. Bodonyi jól bírta a hajrát, így az Eb után a vb-t is megnyerte a leghosszabb távon. Ebben a versenyben 26-an indultak.
A férfiak hasonló számában – 38 vetélytársával együtt – Noé Bálint szállt vízre magyar részről. A Honvéd 23 éves kajakosa az elején még vezetett is, 2500 méter után azonban lemaradt, s végül a 18. lett.
A kenusoknál az Eb-n második Varga Dávid sokáig tagja volt az élbolynak, de 3000 méter után lemaradt, s innentől már nem volt esélye az éremszerzésre. Győzött – címét megvédve – a németek világklasszisa, Sebastian Brendel, a győriek 29 éves versenyzője pedig hatodikként érkezett a célba a 27 fős mezőnyben.
Eredmények:
5000 m:
férfiak:
K-1, világbajnok:
——————
Fernando Pimenta (Portugália) 20:46.907 p
2. Max Hoff (Németország) 20:50.259
3. Aleh Jurenyija (Fehéroroszország) 21:00.828
…18. Noé Bálint 22:27.601

C-1, világbajnok:
—————–
Sebastian Brendel (Németország) 23:34.79 p
2. Serguey Torres Madrigal (Kuba) 23:37.31
3. Mateusz Kaminski (Lengyelország) 23:42.52
…6. Varga Dávid 24:20.71

nők:
K-1, világbajnok:
——————
BODONYI DÓRA 23:17.86 p
2. Tabea Medert (Németország) 23:19.21
3. Lani Belcher (Nagy-Britannia) 23:28.23

Forrás:MTI