Bocuse d’Or – Ma mutatkozik be a magyar csapat a világdöntőben

Molnár Gábor séf vezetésével ma mutatkozik be a magyar csapat a világ legrangosabb szakácsversenyének számító Bocuse d’Or világdöntőjében a franciaországi Lyonban, ahol öt kontinens 24 nemzetének legjobbjai mérik össze tudásukat.

    Az 1987 óta minden páratlan évben, a SIRHA (Salon international de la restauration, de l’hotellerie et de l’alimentation) szakkiállítás keretében rendezik meg a szakácslegendaként számon tartott Paul Bocuse szülővárosában, Lyonban a világ legszínvonalasabb szakácsversenyét. Magyarország először két éve vehetett részt a világversenyen, akkor Széll Tamás a nagy sikernek számító tizedik helyen végzett.
A kedden és szerdán zajló 15. megmérettetésen Magyarországot Molnár Gábor képviseli, aki a 2014. májusi stockholmi európai döntőn vívta ki a részvétel jogát.
A sorshúzás alapján meghatározott sorrend szerint Molnár Gábor a második versenynapon mutatja be a nemzetközi zsűrinek egy világhírű magyar találmány, a Gömböc által ihletett, részleteiben az utolsó pillanatig titkos gyöngytyúk-, illetve pisztrángmenüjét, amelyek elkészítéséhez 5 óra 35 perc áll majd rendelkezésére.
A halétel köretének legalább ötven százalékban zöldségből kell állnia, ehhez a SIRHA kiállításon berendezett piac kínálatából kedden este válogatta ki Molnár Gábor az összetevőket: burgonyát, zöldalmát, fehérhagymát, gyömbért, kaprot, sütőtököt, japán articsókát, vörös- és cirmoscéklát, póréhagymát és tarlórépát. Egy további – a szárzeller, az édeskömény, a póréhagyma vagy a sütőtök közül – az utolsó pillanatban megjelölt zöldséget is kötelező lesz majd használnia.
A húsételhez szükséges alapanyagokat magával hozhatta a csapat, a versenymunka receptjében többek között olyan hozzávalók kaptak helyet, mint a póréhagyma, a siitake és a vargánya gomba, a paraj, a sárgarépa és a sütőtök, a torma és a csicsóka, fűszerként pedig a petrezselyem és a koriander.
A lyoni világdöntő valóságos sportverseny: a zsúfolásig megtelt lelátókon mintegy 1500 néző nemzeti zászlókat lengetve, hangosan drukkolva követi a küzdőtéren egyszerre dolgozó séfeket: 12-t kedden, 12-t szerdán.
A nemzetközi zsűriben a versenyalapító Paul Bocuse-ön, valamint a tiszteletbeli elnökön, Grant Achatzon, a három Michelin-csillagos chicagói Alinea étterem séfjén és Thibaut Ruggeri zsűrielnökön kívül mind a 24 nemzet képviselője helyet kapott. Magyarországot Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke képviseli.
A verseny mellett a döntőhöz kapcsolódó gasztronómiai expóra 200 ezer látogatót várnak, Magyarország önálló standdal van jelen, amelyen kiváló minőségű alapanyagok, borok, pezsgők, pálinkák és likőrök várják a nagyközönséget. A Bocuse d’Or VIP-zónájában pedig bemutatkoznak Magyarország legjobb éttermei és borai.
Forrás:MTI