Bocuse d’Or Europe: februárban kiderül a magyar résztvevők neve

Ganczer Gábor a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója Fotó: Juhász Melinda

Ganczer Gábor a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Juhász Melinda

Idén Budapestre, Magyarországra és a magyar gasztronómiára figyel majd a világ, hiszen hazánkban rendezik a világ legrangosabb szakácsversenyét, a Bocuse d’Or-t. A Budapesten, május 10-11-én megrendezendő Bocuse d’Or Europe versenyen 20 európai nemzet között dől majd el, hogy melyik 11 ország séfje jut be a 2017-es lyoni világdöntőre.  A magyarok számára hátravan még február 18-án a hazai döntő, ahol hatan versengenek azért, hogy az európai versenyen képviseljék hazánkat. Felkészülésüket a svéd sztárséf, Tommy Myllymäki egy Budapesten tartott mesterkurzussal segítette.

A februári magyar döntő és a májusi európai verseny részleteit rendhagyó eseményen ismertették, melyet megelőzően a svéd Tommy Myllymäki, a Bocuse d’Or kétszeres dobogósa tartott gasztronómiai bemutatót a Bocuse d’Orra készülő magyar csapatoknak, és osztotta meg velük tapasztalatait.

Magyar alapanyagok, magyar borok az európai döntőn

Az európai verseny alapanyagai – a halétel elkészítéséül szolgáló kecsege és kaviárja, illetve a hústál alapanyaga, a gímszarvasborjú – magyarok lesznek.

„Ilyen még nem volt a verseny történetében, hogy mindkét versenytétel fő összetevője a nemzeti konyha alapanyagai közül kerüljön ki, mint, ahogy az is jelentős eredmény, hogy a vendégek számára felkínált borsor is kizárólag magyar tételekből áll majd” – emelte ki a sajtótájékoztatón Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

A húsételeket gímszarvasborjúból, annak combjából és gerincéből kell megalkotniuk a versenyzőknek. 14 adag ételt kell készíteniük, melyből tízet tálon, négyet pedig tányérokon tálalnak majd.  A halételt a versenyzők dunai kecsegéből és annak kaviárjából készítik el, melyből 14 tányért kell összeállítaniuk úgy, hogy fele arányban zöldséget és gyümölcsöt használjanak fel.

A fogásokat a zsűri aszerint fogja értékelni, hogy a recept mennyire sajátos és eredeti, ugyanakkor az egyes országok hagyományainak is meg kell jelenniük az ízben, a tálalásban, a főzési technikában és a fűszerezésben.

Magyarországnak óriási lehetőség ez a nemzetközi esemény arra, hogy megmutassuk a világnak, mi az, amit a konyhaművészetről, a vendéglátásról mi, magyarok gondolunk. Bemutathatjuk azokat a speciális alapanyagokat, amelyek eredetivé, karakteressé teszik a magyar kulináriát.

 

A Bocuse d’Or magyar résztvevője február 18-án derül ki

A február 18-i magyar döntőn hatan versenyeznek majd az európai döntőbe jutásért. Közülük öten a tavaly december 13-i selejtezőről jutottak tovább: Pohner Ádám, Szabó László, Volenter István, Sándor Rodrigo és Győrffy Árpád, valamint újra indul a Bocuse d’Or-on Széll Tamás, a 2013-as világdöntőn kiválóan szereplő séf is.

Ők már a Hungexpo FeHoVa (Fegyver, horgászat, vadászat) nemzetközi kiállításon rendezett hazai döntőn is az európai versenyre kihirdetett magyar alapanyagokból készíthetik el saját ételeiket, felidézve bennük a nemzeti hagyományokat, ugyanakkor egyedi ízt és látványt komponálva. Február 18-án a verseny reggel 9 órakor kezdődik a Hungexpón, az első tálalás  14 órakor, eredményhirdetés 17 órakor várható.

Az idei magyar döntőnek a korábbiaknál is nagyobb jelentősége van, hiszen a győzteseknek májusban hazai pályán kell bizonyítaniuk a világ élvonala előtt és egy világviszonylatban is erős európai mezőnyben kell képviselniük Magyarországot.

 

A Hungexpo hetekig gasztronómiai központ lesz

A Hungexpo életében hagyományosan fontos szerepet töltenek be a nagyszabású, nemzetközi gasztronómiai, vendéglátóipari rendezvények, vásárok, amelyek nemcsak a szakma figyelmét vívták ki az évek alatt, de számos laikus hazai és külföldi érdeklődőt is vonzanak.

 „Hatalmas öröm számunkra, hogy idén két rendezvényünk is összekapcsolódik a Bocuse d’Orral, hiszen a FeHoVa kiálltásunk ad otthont a februári magyar döntőnek, ahol az európai döntőn induló magyar séfet választják ki, illetve a Sirhán rendezik a Bocus d’Or európai döntőjét.” – mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója.

A Hungexpo nemcsak magas színvonalú helyszínt biztosít a versenyeknek, hanem azt a látogatói figyelmet is, amely általában rendezvényeiket övezik. A tavaly februári FeHoVára, ahol 18 ország 270 kiállítója volt jelen, 57 ezer látogató érkezett a világ minden tájáról, a Sirhára, amely az élelmiszeripar-, pék- és cukrászipar, szálloda- és vendéglátóipar prémium kategóriás nemzetközi szakkiállítása, pedig 20 000 szakmai vendég érkezésére számítunk.

Ezek a nemzetközi rendezvények, amelyek összekapcsolódnak a világ legrangosabb szakácsversenyével, egy-egy hétre a magyar gasztronómiára, vendéglátásra és turizmusra irányítják a világ figyelmét.

 

Svéd-magyar gasztronómiai együttműködés

A svéd-magyar kapcsolatfelvétel ötlete és a szorosabb gasztronómiai együttműködés az elmúlt néhány évben már megfogalmazódott, a Bocuse d’Or kapcsán pedig idén konkrét formát öltött. Svédország fővárosa, Stockholm adott ugyanis otthont a Bocuse d’Or Europe döntőjének 2014 májusában. A verseny fővédnöke, Károly Fülöp svéd királyi herceg ünnepélyesen ekkor jelentette be, hogy Stockholm Budapestnek adja át a stafétabotot a következő kontinentális döntő megrendezésére. Ez jelentette a párbeszéd kezdetét, inspirálta a közös gondolkodást és vezetett olyan közös projektekhez, mint a svéd mesterkurzus Budapesten. Az együttműködés fő partnere Svédország budapesti nagykövetsége.

Svédország nagykövete, Niclas Trouvé elmondta; „Büszkeséggel tölti el, hogy a világ legrangosabb gasztronómiai versenyének európai válogatóját Svédország nemcsak vendégül látta, hanem meg is nyerte 2014-ben! Az Új Északi Konyhaművészet megjelenése és köztudatba való berobbanása után a világszínvonalú rendezvénnyel Svédország megerősítette vezető pozícióját a gasztronómia világában. Ezt a tapasztalatot és tudást szeretnénk megosztani és továbbvinni most partnereinkkel.”

A mesterkurzus és sajtóesemény másik fontos üzenete a svéd konyha filozófiája: az egyszerű jó ételek, a friss, tiszta és minőségi szezonális alapanyagok, az egészséges étkezés, a fenntartható, környezettudatos gazdálkodás és a Skandináv országokra jellemző és gasztronómiában is megmutatkozó etikus szemlélet. A klasszikus svéd ízek és hagyományok tisztelete párosult Svédországban a modern technológiával, a vállalkozó kedvű, nemzetközi ízekre nyitott, és tehetséges szakemberek közös víziójával. Céljuk nem más volt, mint Svédországot Európa legjobb kulináris nemzetévé tenni. A világszínvonalú budapesti rendezvény házigazdájaként, ezen az úton indult el Magyarország is nemrég.

Olyan vezető svéd vállalatok, mint az Electrolux, aki egyben a világ legnagyobb vendéglátó-ipari berendezés gyártója és értékesítője és a Volvo Autó Hungária sorakoznak fel e vízió mögött és segítik a legígéretesebb fiatal magyar szakácsok felkészülését és inspirációját. Partnereinkkel együtt ugyanazokat az értékeket valljuk, ha kreativitásról, innovációról, minőségről vagy éppen tehetséggondozásról és szakmai szenvedélyről beszélünk. A svéd nagykövet kiemelte, hogy Európában minden második, világszerte pedig minden harmadik Michelin-csillagos étteremben a svéd Electrolux professzionális konyhai készülékeivel készülnek a gasztrokülönlegességek. A mai mesterkurzuson, az GastroArt – Electrolux Élménykonyhában, az új Air-o-steam Touchline kombinált sütő adott teret a séfek kreativitásának, intelligens rendszere igazán egyedi lehetőségeket biztosít erre.  A két svéd vállalat, az Electrolux és a Volvo Autó Hungária támogatása nélkül ma nem lehetnénk itt, tette hozzá a nagykövet.

 

Mesterkurzus Tommy Myllymäkivel

A budapesti mesterkurzus főszereplője Tommy Myllymäki, Svédország egyik legsikeresebb mesterszakácsa és commis séfje, Albin Edberg. Myllymäki karrierjében az első mérföldkő a 2007-es svéd „Év Szakácsa” díj elnyerése volt, melyet 2011-ben egy szédületes siker követett Lyonban az ezüst Bocuse elnyerésével. Versenyszelleme megállíthatatlanná tette. A 2014-es Svédországban rendezett európai döntő megnyerése után, Lyonból tavaly újabb, ezúttal bronzéremmel tért haza. Számos kiemelkedő étterem és séf mellett dolgozott és saját TV-s főzőműsort is vezet. A versenyzéstől visszavonult, de nem kevésbé ambiciózus fiatalember jelenleg Jönköpingben a Sjön és Spira éttermeit vezeti és már következő projektjén dolgozik. Új éttermet nyit hamarosan Stockholm szívében, Djurgården szigeten. Ahogy nemes egyszerűséggel fogalmazott „a világ legjobb éttermét” akarja megnyitni a svéd fővárosban.

A mesterkurzus a magyar döntő és a Bocuse d’Or Europe 2016 hústémájára, a gímszarvasborjúra épült. Helyszínét a GastroArt – Electrolux Élménykonyha biztosította. A workshop ideje alatt a svéd séf megosztotta személyes tapasztalatát arról a négy Bocuse d’Or versenyről, melyeken részt vett és melyekről aranyérmet, ezüst és bronz Bocuse-t is nyert Svédországnak. Arról beszélgetett a séf a 20 fiatal magyar tehetséggel, miért és hogyan változott az étel a kezei alatt olyan versenyművé, amely újból és újból felsegítette őt a Bocuse d’Or dobogójára.

 

Magyar Bocuse d’Or Akadémia Egyesület

http://bocusedorhungary.hu/

https://www.facebook.com/magyarbocusedorakademia