Bocskai után Énekes Emlékverseny

Énekes István

Énekes István

A sikeres Bocskai István nemzetközi torna után nem maradunk sokáig minőségi boksz nélkül, ugyanis az ifjúsági (17-18 évesek) korosztálynak kiírt Énekes István Emlékversenyt ezen a héten rendezik meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség.

A tragikus sorsú, 1940-ben – mindössze 29 évesen – elhunyt olimpiai bajnokunk emlékének adóztunk immáron 55.alkalommal. Énekes István vasúti tisztként 1927-től 1940-ig a Budapesti Vasutas Sport Club ökölvívó szakosztályának versenyzője volt, és 1928-tól huszonhat alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Az 1932. évi nyári olimpiai játékokon, Los Angelesben olimpiai bajnoki címet nyert légsúlyban, ami a magyar ökölvívás második aranyérme volt. Énekes különleges rekordot tudhat magáénak, hiszen egymást követő három Európa bajnokságon senkinek sem sikerült rajta kívül Európa-bajnoki címet nyerni. Ő 1930-32-34-ben nem talált legyőzőre a kontinensbajnokságon, kétszer légsúlyban, míg az utolsó Eb-aranyát már harmatsúlyban nyerte.

Legendás bajnokunk emlékére, az ifjúsági korosztály képviselői az Énekes István Emlékversenyen mérik össze tudásukat, méghozzá csütörtöktől vasárnapig a budapesti Jégszínházban. Az előzetes nevezések alapján, a versenyen közel 40 utánpótlásnevelő műhely, több mint 110 fiatal reménysége lép szorítóba.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*