BLR és Fehérvári Gábor Alfréd a csütörtöki FIX Magazinban!

BLR és Fehérvári Gábor Alfréd a csütörtöki FIX Magazinban!

BLR 1999 óta foglalkozik dalszerzéssel, és előadóművészettel. Gyermekkorától szenvedélyévé vált a zene, melyben a hiphop és rnb műfajokat részesítette előnyben. 2004-től kisebb klubokban fellépéseket vállalt majd az egyik ilyen bulin ismerte meg Curtist, akivel hamar megtalálták a közös hangot. 2009-ben Curtis első albumára Curtis Mánia 11 zenei alapot írt, és több dalban is közreműködött. 2011-ben megjelent első lemeze szerzői kiadásban Oujee címmel. Ebben az évben ismerkedett meg Majkával aki a Belehalok című szám közreműködésére kérte fel. Hamarosan egy album következett melyen BLR 5 saját dalban és több közreműködésben is részt vett. A Belehalok című videoklipet több mint 27 millióan nézték meg a video megosztó portálon.
2014-ben jelenik meg következő szóló albuma, melynek előfutárai a Blablabla a Viszlát és a Szabadnap című dalok. 

4 hónapja járt nálunk:

 

Közel egy hónapja elkészült legújabb klipje Milánnal közreműködve, melyet csütörtöktől nálunk is láthattok!

Lesz Eurovízió Percek is. A 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál lesz a hatvanegyedik. Svédországban rendezik meg, mivel tavaly a svéd Mans Zelmerlöw Heroes című dala nyerte. Magyarországon ismét a nézők és a szakmai zsűri fogja együtt kiválasztani, hogy ki képviselje hazánkat. A beérkezett 372 dal közül egy tíz tagú előzsűri választotta ki a magyar válogató résztvevőit.  Az első elődöntőre január 23-án kerül sor, a döntő pedig február 27-én kerül képernyőre.

Agárdi Szilvia után most Fehérvári Gábor Alfrédet várjuk vendégül, akit a Rising Star, falemelő tehetségkutató műsorból ismerhettünk meg. Nagy álma, hogy az embereket ismeretlenül is megérintse a dalokkal melyeket énekel, ha 2 perc alatt akár kicsiny mentsvárat jelenthetne a nézőknek. Szeretne sebtapasz lenni a lelki sérüléseken, szeretné azt elérni, hogy a zenéjével a hallgatóság zömének gyógyír lehessen.

Utoljára nyáron járt nálunk:

Tartsatok tehát velünk, érdemes lesz, hiszen még a 2016-ös felvételivel kapcsolatban is megtudhattok minden hasznos információt!

17:00-kor kezdés!