BIZTONSÁGBAN A MŰFAJ

Szekrényes Szulita (fotó: Nagy Attila)

Szekrényes Szulita (fotó: Nagy Attila)

Operasziget, harmadik nap, műsor után, backstage előtt. Azt hallani, hogy a civilek átjutását megakadályozandó ott szolgálatot teljesítő biztonsági őr faggatja az áthaladni kívánó belsőst. Sárga mellényben magasodik az őr, fekete kapucnija alatt csillogó szemek: “Ez a műsor megjelenik majd CD-n így, ahogy van? Mert én megvenném. Vagy az interneten, teljes egészében? Megnézem ötvenszer. Gyerekkoromban Komor Vilmos bérletem volt az Erkelbe, azóta sem hallottam operát. De hát ez egy őrület. Veszek megint bérletet.”

Hát így. Szolgál és néz. És látja ő is, hogyan adja a szigetlakók kezébe az operát az Andrássy úti dalszínház maroknyi, mintegy hat fős énekesgárdája. Hábetler András beszél, minden este angolul mondja összekötőszövegeit, de attól még Dulcamara áriájával kezd, majd a Hadaróduettet is előadja Szvétek Lászlóval. Szvétek László… az est humorbombája, újra és újra visszatér a színre mint túlmotivált, szereplésmániás énekes – ez a feladata a showban. Ám amikor végre énekelhet is, a közönség nem akarja leengedni a színpadról. Jobb is, hogy pénteken folyton ott sertepertélt a deszkák körül, mert felesége, Gál Erika kamaraénekes femme fatale-ként ugrott be a műsorba, elénekelte a Carmen seguidilláját, fel is forrt körülötte a levegő az éjszakai eső előtt. Holnap Megyesi Schwartz Lúciáról és Keszei Boriról is leadjuk a drótot. (Ruhákon vitatkoznak egyébként, de hát nem ők az első nők ebben az országban, akiket Lakatos Márk vadított meg.)

Még két estén nézzük az élet fényes oldalát. Szobaton és vasárnap, a zárónapon meglepetésvendéggel. Mindehhez azonos színvonalon, őrült lelkesedéssel adja az alapot az Operaház zenekarából alakult öt fős Sziget Operazenekar, Köteles Géza karmester vezetésével.