Bitter Makaóban, a többiek kiállítva!

 Az előttünk álló hétvégén a H-Moto Team népes alakulatának valamennyi tagja a figyelem középpontjába kerül. Amíg Bitter Sándor Makaóban versenyez a világ egyik leglegendásabb utcai motorversenyén, addig csapattársai, Győrfi Alen, Kis Viktória, Nagy Győző, Németh Balázs, Rizmayer Gábor és Sárkány Dezső az Autó+Motor+Sport+Expo 2013-on fogadja az érdeklődőket a csapat standján.

Természetesen a motorokat sem hagyják otthon, és egy EVO kategóriás Superbike technika mellett Győrfi Alen jövő évi versenymotorja is megtekinthető lesz a H-Moto Team száz négyzetméteres standján, ahol a csapat egyik támogatójának köszönhetően a kilátogatók egy-egy hűs energiaitallal is olthatják szomjukat.

A kiállítás e hétvégén, november 15-17-én, mindennap 10-től 18 óráig lesz nyitva a HungExpo „B” pavilonjában (1101 Budapest, Albertirsai út 10.). Találkozzátok személyesen a H-Moto Team itthon tartózkodó versenyzőivel és szurkoljatok Bitter Sándornak, aki számára magyar idő szerint péntek 00:30 perckor, a 2. időmérő edzéssel folytatódik a makaói hétvége programja, miután az első szabadedzést és az időmérő edzést a mai napon sikeresen teljesítette.

Kelemen Krisztián, csapatfőnök: „Az Autó+Motor+Sport+Expo egy kiváló alkalom lesz arra, hogy újra összegyűljön egy helyen a csapat, és találkozhassunk a szurkolókkal. Több szakmai ínyencséggel is készülünk, hiszen egy EVO kategóriás Superbike motor is megtekinthető lesz a standunkon. Ez nem a saját motorunk, de ha úgy alakulnak a tárgyalások, akkor mi is minden további nélkül tudunk egy ilyet építeni. Ez ugyanakkor még mindig egy nagyon költséges játék, ezért az EVO-s kalandba egészen biztos, hogy csak aláírt szerződéssel a kezünkben fogunk belevágni. A terv az, hogy jövőre mindenképp építünk magunknak egy ilyen motort, amivel 2014-ben eljárunk tesztelni, és 2015-re felépítünk egy olyan teljes körű szolgáltatást, amit jelenleg a FIM Superstock 1000 Kupában tudunk nyújtani versenyzőinknek. A kiállításon kint lesz Győrfi Alen jövő évi motorja is, és mellette a csapat többi pilótájával, Kis Viktóriával, Nagy Győzővel, Németh Balázzsal, Rizmayer Gáborral és Sárkány Dezsővel is találkozhatnak majd a kilátogatók. A jövő évet illetően nagyon sok külföldi jelentkező is van a motorjainkra, akik közül két versenyzőt már ki is választottunk, őket nagy valószínűség szerint a FIM Superstock 1000 Kupában fogjuk indítani. Erősen dolgozunk egy év végi, spanyolországi teszten is, ahol a magyar és a külföldi pilótáink együtt motorozhatnának, úgyhogy jelenleg is gőzerővel zajlik a munka, és számunkra ez a kiállítás nem az év utolsó eseményét fogja jelenteni. Nagy örömünkre szolgál, hogy Győrfi Alen lett az esemény egyik arca és főszereplője, ami extra média megjelenésekkel jár. Aki ismeri a csapatunkat, az bizonyára tudja, hogy a mi standunk környékén egészen biztosan jó hangulat fog uralkodni. Támogatónknak, az Adrenalinnak köszönhetően egy energiaitallal is meg tudjuk kínálni azokat, akik kilátogatnak hozzánk, illetve médiapartnerünk, a P1race.hu szervezésében egy autogramosztáson is részt vesznek majd pilótáink. Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk, és közben szurkolunk persze (Bitter) Sanyinak.”

Németh Balázs
„Ez a kiállítás egy kiváló alkalom lesz így az év végén arra, hogy a versenyzők találkozzanak a szurkolóikkal, és mi, mint vb-szereplők, ennek különösen örülünk. Sajnos idén már Brno sem szerepelt a Supersport világbajnokság naptárában, mint közeli helyszín, magyar futam pedig eddig sem volt, ezért mi általában csak elvétve találkozunk egy-egy magyar szurkolóval a versenyeinken. Itt most lesz belőlük remélhetőleg jó sok, és szeretettel várunk mindenkit a H-Moto Team standján. Remélem, minél többen kijönnek.”

Győrfi Alen: „Úgy gondolom, hogy ez egy ideális közönségtalálkozó lesz. Kedvelem az ilyen rendezvényeket, mert mindig jó hangulatban telnek, és kicsit közelebb hozzák az embereket egymáshoz és a motorsporthoz is. Szeretnénk minél több érdeklődőnek megmutatni a sportágunkat, hiszen számunkra a motorversenyzés jelent gyakorlatilag mindent. Ebben élünk, ettől érezzük jól magunkat a bőrünkben, és hisszük, hogy ez olyasvalami, ami nemcsak nekünk, de minden más embernek is örömet okozhat. Ezt szeretnénk megmutatni, ezért reméljük, hogy sokan kilátogatnak hozzánk a helyszínre.” 

Bitter Sándor: „Üdv mindenkinek Makaóból! Nagyon nehéz, de számomra feltétlen eredményes napon vagyunk túl. Mint tudjuk, a 32 legjobb utcai verseny specialista van itt Makaóban. Én is közöttük. Nagyon sok a gyári Superbike  motor. Én egy Superstockot használok, de a beállításokat kellett megtalálnom először. Mivel 7 éve nem jártam itt, így újoncnak éreztem magam, a nagyon nehéz hegyi szakaszra alig emlékszem, pedig nagyon fontos. A reggeli 1 órás szabadedzés után a rendezők szóltak, hogy ne aggódjak, mert én is újoncnak számitok. Ez kicsit megnyugtatott. Nagyon korainak tartom a reggel 7.30-as edzéskezdetet, ami 5.40es kelést jelent… Mindegy, reggel 2.42es köridő volt a legjobb időm. Délután az első kvalifikáción jó ritmust találtam, de a két edzés között meg most utána is jegelni kell a lábamat a hotelben. Nagyon fáj mindig, csak a motoron nem. Ott más az adrenalin szintem. Sajnos az Ice Valley BMW-s Ben Wylie pont előttem csapódott a falba. Rögtön leintették az edzést. Nagyon mérges voltam, mert nem tudtam egy tiszta kört sem menni. 10 perccel a baleset után újra folytatódott az edzés és az első körömben megfutottam eddigi leggyorsabb körömet, 2.37.467-tel. Ez nagyon nagy szó, bár csak a 24. rajthelyet jelenti. Az egész depó nagyon gratulált és nagyon büszke rám, hogy ilyen sérülten ennyire gyors tudtam lenni. Én is nagyon büszke vagyok. Amint itt vége a versenynek és a pattayai túránknak, rögtön kórház, ahol remélem, kitalál valami gyors megoldást Popik Ervin főorvos barátom, mert a mai teljesítményemnek köszönhetően a nagyon gyors Dave Johnson meghívott az ausztrál bajnokság 3 futamára mostani BSB Stock bajnok csapattársam meg Dél-Afrikába 1 Stock versenyre meg egy 24 órás endurance versenyre. Most nagyon fáradt vagyok itt este 8 óra van és holnap megint 7.40-kor van edzésünk. Fizikálisan a lábamon kívül nagyon jó a kondim a gyors versenyzéshez. Jobbulást kívánok Ben Wylienak és nagyon várom a holnapi 2. kvalifikációs edzést. Tele vagyok pozitív energiákkal és a motoron még változtattam. Remélem, még tudok gyorsulni két másodpercet.” 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*