Bíró László bocsánatot kért a zsidóságtól

Továbbra sem csitulnak a kedélyek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerület körül, ahol az ellenzéki összefogás jegyében az a jobbikos Bíró László indul, akit bő egy hónappal ezelőtt antiszemita megjegyzései miatt támadtak. Most az ATV Start című műsorában nyilatkozott.

“Én megtettem önmagamtól ezt a bocsánatkérést” – üzente Bíró László Ungár Péternek, aki bocsánatkérésre szólította fel a szerencsi országgyűlési képviselőjelöltet. 

Bíró bocsánatot kért a zsidó közösségtől, és keresztény emberként hisz a bocsánat erejében. Elmondta, hogy 2017-2018 körül voltak ezek a kijelentései – többek között lejudapestezte a fővárost -, és a Fidesz előző kampánya után ment bele – ahogy ő fogalmazott – ezekbe a vállalhatatlan kommentelésekbe, “kapaszkodót keresett”. Bíró azt tapasztalta, hogy az a kampány az emberek közé ékeket vert. És ha nem így alakulnak az események, akkor is hiszi, elljutott volna oda, hogy elnézést kérjen.

De bocsánatot kért, és ismét megtette. Hangsúlyozta, hogy már tíz éve van a politikai pályán, de még soha nem kutakodtak ilyen mélyen a Facebookján, Bíró szerint a továbbiakban a 6. számú választókörzettel kellene foglalkozni. Úgy véli, nem Gyurcsány Ferencről, Bíró Lászlóról vagy Jakab Péterrel kell szóljon ez a választás, hanem arról, hogy a helyiek korábban üres ígéreteket kaptak.

Szó esett Hollik István szavairól is, miszerint Bíró László strómanok segítségével döntötte be a Hegyalja Mix Szociális Szövetkezetet, és ki se fizette az alkalmazottakat.

“Vegytiszta hazugság” – kommentálta az ügyet a politikus a stúdióban, és Bíró hozzátette, hogy hatalmas veszteségekkel szállt ki a varrodából, és ő nem menekülni akart a helyzetből, hanem munkahelyet teremteni. Hangsúlyozta azt is, hogy kifizette az embereket.

Végül Bíró László arról beszélt, hogyha megnyeri a választást, minden problémára két megoldójavaslattal fog előállni, egy a jobbiké lesz, egy az összefogásé. Ebben a szellemben fog dolgozni.

 atv.hu