Bill Clinton bátorította Donald Trumpot a nagyobb szerepvállalásra egy amerikai lap szerint

Bill Clinton volt amerikai elnök május végén egy privát telefonbeszélgetésben arra bátorította Donald Trump milliárdos vállalkozót, hogy vállaljon nagyobb szerepet a Republikánus Pártban – közölte szerdán internetes kiadásában a The Washington Post.

    A lap értesülését Clinton New York-i hivatala megerősítette. A dolog pikantériája, hogy az exelnök felesége jelenleg a demokraták elnökjelölt-aspiránsainak népszerűségi listáját vezeti, Trump pedig – meglepetésre – a republikánusokét.
Donald Trump munkatársai szerint főnökük a Bill Clintonnal folytatott beszélgetés során nem rejtette véka alá politikai ambícióit, egyebek között azt sem, hogy érdekelt lehet a Fehér Ház meghódításában. Négy, a republikánus mágnáshoz közel álló forrás ugyanakkor egybehangzóan állította: Clinton konkrétan nem biztatta Trumpot arra, hogy versenybe szálljon az elnökségért, de a kötetlen hangvételű társalgás során mérlegelte az esélyeit.
Hillary Clinton akkor már egy hónapja bejelentette indulási szándékát, Trump ezt csak június 16-án tette meg.
A The Washington Post olyan időszakban tette közzé értesülését, amikor republikánus riválisai egyre hevesebben támadják Trumpot a demokratákhoz fűződő kapcsolatai, egyebek között Hillary Clinton szenátusi választási kampányának és a Clinton Alapítványnak a támogatása miatt. Az exelnöki házaspár 2005-ben meghívottja volt Trump harmadik esküvőjének.
A kampány során Hillary Clinton eddig többször bírálta Trumpot, aki eddig csak ritkán vágott vissza.
Az eredményeivel és gazdagságával szívesen dicsekvő Donald Trump, aki korábban a pártján belül alapvetően királycsinálóként és politikai mecénásként lépett fel, a közvélemény-kutatásokban magabiztosan vezet a többi republikánus elnökjelölt-aspiránsok előtt, maga mögé utasítva Jeb Bush volt floridai kormányzót is, akinek pedig az apja és a bátyja is elnök volt.
A Fehér Házért versengő republikánus politikusok helyi idő szerint csütörtök este tartják első televíziós vitájukat. A mezőny rendkívüli népessége miatt fő műsoridőben csak a tíz legnagyobb támogatottságú aspiráns kap lehetőséget álláspontja kifejtésére – Trump és Bush mellett Scott Walker wisconsini kormányzó, Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó, Ben Carson visszavonult idegsebész, Marco Rubio floridai, Ted Cruz texasi és Rand Paul kentucky-i szenátor, valamint Chris Christie New Jersey-i és John Kasich ohiói kormányzó.
Ezt megelőzően, késő délután vitázik majd a közvélemény-kutatásokban lemaradt, s így a szervezők által  “könnyebb fajsúlyúnak” ítéltetett, hét főből álló, úgynevezett “happy hour”-csoport, azaz a többi republikánus elnökjelölt: Rick Perry volt texasi kormányzó, Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor, Carly Fiorina a Hewlett-Packard volt vezérigazgatója, Lindsey Graham dél-karolinai szenátor, George Pataki volt New York-i és Jim Gilmore volt virginiai kormányzó.

Forrás:MTI