Biden beiktatása – MSZP: elkezdődik a populisták visszaszorítása

Joe Bidennek, az Amerikai Egyesült Államok új vezetőjének most kezdődő elnökségében annak reményét látja az MSZP társelnöke, hogy a demokrácia újra képes szembeszállni az autoriter, szélsőjobb felé nyitott populista politikai irányzatokkal.

    Kunhalmi Ágnes szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Joe Bidennek és leendő alelnökének, Kamala Harrisnak – akiket a remény hírnökeinek nevezett – nem lesz könnyű dolga: Trump megbukott ugyan, de “trumpizmus” nem tűnt el.
    Az ellenzéki politikus szerint az új amerikai vezetés hivatalba lépése reményt ad arra is, hogy legyőzzék a koronavírus-járványt, ismét növekedési pályára állítsák az amerikai gazdaságot.
    Közölte, az Egyesült Államok 46. elnökének beiktatása azt is üzeni a világ minden demokratájának, hogy érdemes küzdeni a szolidaritásért és a demokratikus, progresszív értékekért.
    Hozzátette: érdekeltek az amerikai vezetők sikerében, hiszen ami a világ legnagyobb demokratikus színpadán zajlik, az a világ egészére jelentős hatást gyakorol.
    Úgy fogalmazott: “mi, a magyar demokrácia elkötelezett hívei is küzdünk azért, hogy országunkat megszabadítsuk a mostani autoriter rendszertől, helyreállítsuk a demokráciát és a jogállamot, érzékelhetően csökkentsük a társadalmi különbségeket és mindenki számára lehetőséget biztosítsunk a jobb életre, a felemelkedésre”.
    Hozzátette: a magyar demokrata ellenzéki pártok a 2022-es parlamenti győzelemért küzdenek, amellyel új történelmi perspektívák nyílhatnak az ország számára.
    Kunhalmi Ágnes sikeres munkát kívánt Joe Bidennek és Kamala Harrisnek.

Forrás:MTI