Beteg gyermekeket gyógyít zenéjével Seres Antal már nyolc éve

Seres Antal, zenész 2011-ben hozta létre a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítványt, amelynek célja, hogy a beteg kicsik a 4-6 hónapig tartó kezelés alatt zenét tanulhassanak, ezáltal pedig a családjuktól és társaiktól kiszakítva újra jól érezzék magukat, és elinduljon a gyógyulási folyamat. Ezért az alapító és önkéntes segítői heti rendszerességgel az alapakkordokat mutatják meg a csemetéknek. Az elmúlt nyolc évben több mint száz rákos beteg gyermeket tanított már gitározni a 39 éves zenetanár. 

Barbika

 

A hatékony módszer mellett azt is felvállalták, hogy gitárokat vásárolnak a beteg csöppségeknek, ráadásul a kezelést követő 5 évben a gyógyuló félben lévő tanítványok zenei táborokban fejleszthetik tovább tudásukat.

 

 Mi célból hozták létre az alapítványt?

 

– Az alapítvány 2011-ben jött létre, egy tehetségkutató műsor által kapott sikeremnek köszönhetően. Abban az évben a szegedi gyermekklinika onkológiai osztályán kezdtem meg ezt a tevékenységet. A küldetésünk az, hogy a legsúlyosabb betegségben szenvedő gyermekekre gyógyító hatással legyen a zene ereje. A kicsik kezelés közben nemcsak zenét hallgatnak, hanem megtanulják a hangszeren – állapottól függően – az első akkordokat. A kezükbe vett hangszer egy új életcélt ad ebben a beszűkült állapotban. Nemcsak hangszereken tanulhatnak, hanem igény szerint énekoktatás is folyik.

Bius2

Miért hatásos a zene a gyógyításban?

 

– Ebben a betegségben szenvedő gyermekeknek a kórházi kezelése 4-6, legrosszabb esetben pedig 12 hónapig tart. Ebben az időszakban elzárva attól az élettől, amely az iskolai tanulást, játszást vagy éppen óvodai foglalkozásokat illeti, egy beszűkült és reménytelen állapot alakul ki. A zene mint művészeti ág a lélekre olyan hatással van, amely megnyugtatja, feltölti energiával, a gondolkodást pozitív irányba tereli, ezzel is a gyógyulás útjára léphetünk.

 

Izgatottan várják minden alkalommal a gyerekek?

 

– Ebben a munkában fontos a rendszeresség, ezért várják minden hétfőn a gyermekek a zenei oktatást a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztályán.

Ricsi - Gyógyultan

Az ismert zenészek közül kikkel dolgoznak együtt?

 

– Az alapítvány mellé állt Szekeres Adrienn, Palya Bea és Mező Misi is. Mindannyian nagyon készségesek, és nagy örömmel támogatnak minket. Hálás vagyok az áldozatos munkájukért!

 

Mennyire sikeres a program?

 

– Az elmúlt nyolc év alatt a kórház falain belül nagyon sok gyermek tanult meg gitározni, és ezen keresztül szerette meg a zenét, ami az élete részévé vált. A legfontosabb eredmények pedig azt mutatják, hogy egy rendkívül pozitív folyamat, gyógyulás indul meg az életükben.

 

Mekkora szeretetet, örömöt kap a gyermekektől?

 

– A szeretet abban nyilvánul meg, hogy a legrosszabb állapotában is megengedi a gyermek, hogy eljátsszam neki kedvenc dalait. Amikor jobb az állapota, akkor pedig már a folyosón várja, hogy kezdődjenek a zenei foglalkozások. Az öröm pedig abban fejeződik ki, hogy a foglalkozások hatására mosolyogva énekelnek.

A gyógyult betegek rendszeresen visszajárnak zeneórára, vagy meglátogatják, tartják a kapcsolatot?

 

– Az alapítvány által tartott zenei kurzusok és táborok alkalmával tartjuk a kapcsolatot a gyógyulófélben lévő gyermekekkel. Az elmúlt években országosan zenei színpadokon léptem fel mint alapító az egészséges tanítványaimmal és a gyógyulófélben lévő gyermekekkel együtt.

 

Mi segített abban, hogy a legnehezebb pillanatokat túlélje?

 

– Alapító zenészként hiszek a zene gyógyító erejében, és ez a legmélyebb ponton is átsegített mindig. Ami pedig még nagyobb motivációt adott, az az, hogy egyre nagyobb sikereket értünk el, egyre többen gyógyulnak meg.

 

Mi adja a legnagyobb inspirációt és célt?

 

– A legnagyobb vágyam, hogy létrejöjjenek a kórházakban a zeneszobák, továbbá hogy más betegségben szenvedő gyermekek is részt vehessenek ebben a zenei programban.

 

Mit szólt, amikor megkapta a Délmagyarország által létrehozott az Év embere díjat?

 

– Nagyon örültem, hogy az olvasók rám szavaztak. Ennek hatására érzem a tevékenységem fontosságát és egyediségét.