Berlin- Huszonöt éve történt

Az egyenlőtlenségek növekedése révén ismét megjelentek a szélsőségesek Európában, és 25 évvel a berlini fal ledöntése után új falakat akarnak emelni a kontinensen – hangsúlyozta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke vasárnap a német fővárosban elmondott ünnepi beszédében.

    A német szociáldemokrata politikus a 25. évforduló alkalmából a berlini Konzerthausban rendezett ünnepségen kiemelte, hogy a szabadságot éltető demokráciához társadalmi stabilitás szükséges, de az utóbbi évek gazdasági válsága miatt rohamosan növekednek az egyenlőtlenségek, és a hatalmas méretű fiatalkori munkanélküliség hatására az 1989 után született nemzedék nagy része kilátástalan helyzetbe került.
    A kilátástalanság reménytelenséget okoz, ami radikalizálódáshoz vezet és a szélsőségesek felé sodor – tette hozzá. A “nacionalizmus propagandistáinak ismét konjunktúrája van”, és “az európaiak ellen uszító európaiak” új határokat akarnak kijelölni, új falakat akarnak emelni – mondta Martin Schulz.
    Hangsúlyozta: ebben a helyzetben világosan ki kell mondani, hogy “az európai egység legnagyobb vívmánya a szabad mozgáshoz és letelepedéshez fűződő jog”. A berlini fal ledöntése előtt a kelet-közép-európai diktatúrák évtizedekig akadályozták erőszakkal ennek a jognak a gyakorlását – tette hozzá.
    1989. november 9. a német történelem “mágikus pillanata” volt, és a kelet-közép-európai szabadságmozgalmak betetőzését jelentette. A berlini fal ledöntésével győzelemre vitt békés forradalom “ismét megmutatta, hogy a német és az európai történelem elválaszthatatlan egymástól” – mondta az EP elnöke.
    Németországnak és Európának azonban nemcsak a történelme fonódik össze szétválaszthatatlanul, hanem a jövője is, ami “különleges felelősséget” jelent Németország számára. Ezt a német újraegyesítésből fakadó felelősséget pedig “senki nem ismerte fel pontosabban, mint Helmut Kohl” – méltatta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa a volt kancellárt, a konzervatív CDU korábbi vezetőjét.
    A Konzerthaus nagytermében rendezett több száz fős ünnepségen részt vettek a német közjogi méltóságok, a politika és a közélet szinte valamennyi vezető személyisége. Díszvendég volt Lech Walesa egykori lengyel államfő, Németh Miklós volt magyar kormányfő és Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök. A zenei programot Fischer Iván, a Konzerthaus és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zeneigazgatója állította össze Bartók- és Vivaldi-művekből.
    A megemlékezéssel egy időben a Brandenburgi kapunál több százezer ember részvételével népünnepély kezdődött, a szabadtéri koncerten fellépett többek között Peter Gabriel, Paul Kalkbrenner és a Udo Lindenberg. Az ünnepség csúcspontja 19.20-kor volt, amikor sorban feleresztették a magasba az egykori fal belvárosi szakaszán 15 kilométer hosszúságban sorakozó 6888 fehéren világító léggömböt, miközben a Brandenburgi kapunál a színpadon a Staatskapelle Berlin Daniel Barenboim vezényletével előadta Ludwig van Beethoven Örömódáját.
    A Lichtgrenze (Fényhatár) című installáció 3 méter magas állványokon elhelyezett világító légballonjait azért pontban 19.20 órakor kezdték  felereszteni, mert akkor jelentette be Günter Schabowski, az egykori keletnémet állampárt, az NSZEP politikai bizottságának tájékoztatáspolitikáért felelős titkára 1989. november 9-i sajtótájékoztatóján, hogy a keletnémet vezetés utazási és kivándorlási könnyítésekről határozott.
    A bejelentés után kelet-berliniek tízezrei özönlöttek a határátkelőkhöz, hogy átjussanak Nyugat-Berlinbe. Az NDK-s határőrök tanácstalanok voltak, mert semmilyen utasítást nem kaptak, végül aztán nem sokkal éjfél előtt a tömeg nyomására a Bornholmer utcánál megnyílt az első átkelő. Ezután az összes határátkelőt megnyitották, ami elvezetett a fal lebontásához, és alig egy évvel később Németország újraegyesítéséhez.

Forrás:MTI