Benzinkutakról rabolt

A négy üzemanyagtöltő állomás sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekményekkel kapcsolatban tartott tájékoztatót dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2017. március 16-án.

A rendőrfőkapitány elmondta, hogy az elkövető 2017. március 16-án 3 óra után néhány perccel jelent meg egy Audi típusú gépjárművel egy budaörsi benzinkútnál, ahol fegyverrel megfenyegette az alkalmazottakat, majd a bevétel átadását követelte tőlük. A férfi a pénz átvételét követően továbbhajtott a tárnoki autópálya lehajtónál található üzemanyagtöltő állomáshoz, majd fegyverével ott is készpénz átadására szólította fel a dolgozókat. Mintegy negyed órával később Fejér megyében, a váli-völgyi, valamint a velencei lehajtóknál található benzinkutakat is kirabolta. A férfi követelésének nyomatékosítása érdekében minden helyszínen lövéseket is leadott, azonban a lövésekkel összefüggésben személyi sérülés nem történt.


 

A férfi a megszerzett pénzzel az M7-es autópályán Siófokig menekült, majd végül a 7-es számú főúton haladt vissza, Székesfehérvár felé. Pest, Fejér és Somogy megye rendőrei a szükséges erők átcsoportosításával, tevékenységük összehangolásával követték a férfit, aki menekülése során Székesfehérvár közigazgatási területén, a 63-as számú főút és a 8-as számú főút kereszteződésében található körforgalomban balesetet szenvedett, a járművével tovább közlekedni már nem tudott, majd egy vadászfegyverrel 4 óra 20 perc körül öngyilkosságot követett el.

Az eseményeket követően a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmények elkövetője egy 18 éves bonyhádi lakos volt, aki előző este hozzátartozói számára öngyilkossági szándékú búcsúlevelet hagyott hátra, majd magához vette édesapja engedéllyel tartott fegyvereit, valamint lőszereit és távozott otthonról az édesapja tulajdonát képező gépjárművel.