Bemutatták őket Dubaiban

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőst sajtótájékoztatón mutatta be a helyi újságíróknak az Opel Dubai – a Dakar-ralit megjárt párosra több tucat újságíró volt kíváncsi a felhőkarcolók városában. Az eseményt egy monumentális Cadillac-Opel vegyeskereskedésben tartották meg – itt kiállították Szalayék Mokkáját is. 

201503

„Érdekes élmény volt a sajtótájékoztató, mert a bemutatás után szóhoz sem jutottunk, már rögtön következtek a kérdések. Persze, azokra válaszolva elmondtuk, amit egyébként is szerettünk volna, hogy miként építettük fel a csapatot, hogy a versenyautó mire képes, és persze, arra is kíváncsiak voltak, hogy mennyibe kerül. Néhányan emlékeztek rá, hogy voltunk már itt két alkalommal, s akkor is Opellel versenyeztünk, úgyhogy maga a helyzet nem volt újdonság számukra, az Abu-Dhabi Desert Challenge-et pedig természetesen jól ismerik” – mondta Szalay Balázs, akinek csapatára csütörtökön az adminisztratív, pénteken a technikai átvétel vár, szombaton pedig elrajtol a sivatagi világkupa második, abu-dhabi viadalán. Navigátora a belga Fabian Lurquin lesz, mivel Bunkoczi a decemberi gerincsérülése után a rehabilitációját tölti, és várhatóan az év második felében ülhet vissza a Mokka jobb oldali ülésébe.