Bemutatták a vívó-vb kampányfilmjét

Csütörtöktől a mozikban is látható lesz az augusztus 5-én kezdődő MOL Vívó Világbajnokság hivatalos kampányfilmje, amelyben Szilágyi Áron olimpia bajnok kardvívó küzd meg legendás filmbeli kihívóival, hogy végül a pástra érkezzen. A reklámfilmet a szervezőbizottság elnöke, Vékássy Bálint ötletei alapján a DEART Produkció készítette. A kétnapos forgatás május végén zajlott a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban az olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron főszereplésével, kaszkadőrökkel és összesen 32 fős stábbal, amelyet Vermes Iván operatőr-rendező, Deák Lajos producer-társrendező és Deák János producer vezetett.

Az augusztusi vívó vb-re az elmúlt hét végéig 89 ország 732 ép vívója jelezte részvételét, de ez még nem a végleges szám, a becslések szerint 160 kerekesszékes vívó is Budapestre érkezik, így az év fő eseményén összesen nagyjából 1000 induló szerepelhet, hozzájuk pedig 600-nál is több kísérő csatlakozik. A média érdeklődése szintén jelentős, és a legfrissebb adatok szerint 5251 jegy fogyott el, ez pedig felülmúlja a várakozásokat. Az elmúlt másfél hónapban a szurkolók körében nagy sikere volt a plakát- és kisfilm-készítő kampánynak, amelyben Mint a moziban szlogennel mindenki összeköthette filmes élményeit kedvenc vívóival. A posztereket százezernél is többen nézték meg a Facebookon, a vivovb.hu honlapon (http://fencing2013.hu/plakatkampany/) és más internetes oldalakon.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*