Bemutatkozik a GFS OXXO Junior Team

A csapat – és a mezőny – egyetlen hölgytagja a 13 éves Keszthelyi Vivien, aki alig több, mint fél éve kezdett el vezetni tanulni, de idén már komoly helyezéseket ért el különböző versenyeken. Benyó Máté – 12 éves – a legtapasztaltabb pilóta hármuk közül, ő már különböző sorozatokban indult tavaly , ahol begyűjtött több bajnoki címet is. Fekete Balázs – 13 éves – Vivivel egy időben kezdett autót vezetni, és hasonlóan gyorsan fejlődik, így a fiatalok már a teszteken, edzéseken sem csak az idővel, hanem egymással is tudnak versengeni.

A három versenyzőpalánta mentora Major Benedek, az OXXO Energy Truck Race Team pilótája, a világ legfiatalabb kamionversenyzője és futamgyőztese, aki szintén a Suzuki Kupában kezdte autóversenyzői pályafutását. Beni mellett Burkus Egon – a Suzuki Cup Europe promótere – is segíti, oktatja a három fiatalt – ő nevelt autóversenyzőt Benedekből is -. Elmondhatjuk tehát, hogy a fiatal tehetségek a legjobb kezekben vannak, ezt mutatják eredményeik is, ahogyan edzésről-edzésre egyre jobbak, gyorsabbak és egyre ügyesebben vezetnek.

Az alábbi videóban megismerkedhetünk a három fiatal autóversenyzővel, és Burkus Egontól megtudhatjuk, mi a terve a csapatnak a 2014-es szezonban:

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*