Bemelegítésnek jó volt

Tizennégy órányi autózás után (szerencsére busszal mentek, nem kellett a versenyautót kínozni a több mint 800 kilométeres aszfaltúton), két kilométeres szuperspeciális várt a mezőnyre a Silk Way-rali első igazi versenynapján. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 25. helyen teljesítette a távot – lehetett volna jobb is, rosszabb is, de túl nagy jelentőséget azért sem a helyezésnek, sem a minimális időbeli különbségnek nem kell tulajdonítani.

A majd’ 11 ezer kilométeres verseny ugyanis csak most kezdődik…
A szombati tábort a Kazany Arénában állították fel (ahol a világ egyik legnagyobb kivetítője is a versenyt hirdette), onnan hajtottak ki az autós párosok és a kamionos triók a városon belül kijelölt, épített pályára, amelynek homokos talaja alaposan megázott a nap folyamán. Ám aki azt hitte, hogy ettől keményebb lesz a homok, és könnyebb lesz rajta menni, nagyobbat nem is tévedhetett volna…
„A homok már néhány autó után nagyon felpuhult, és olyan mély lett a nyom, hogy alig lehetett benne haladni. Rövid szakasz volt, éppen csak arra elég, hogy bemelegítsünk, és szerintem az eredményből sem kell messzemenő következtetést levonni, hiszen ez csak a kezdet” – mondta Szalay, majd a legfontosabb kérdésre is megadta a választ.
Ugye, két hónapja ők ketten hatalmasat estek az országos bajnokság bábolnai futamán, s amellett, hogy rommá tört az Opel Mokka (a szervizcsapat emberfeletti munkával újjáépítette) az Opel Dakar Team pilótájának válla is megsérült. Az volt a nap nagy kérdése, hogy ami a hétköznapi életben elég, elég lesz-e a versenypályán is?
„A rajt előtt eszembe jutott, hogy figyelnem kell majd a vállamra, de aztán legközelebb akkor gondoltam rá, amikor már befelé gurultunk a táborba, akkor is azzal a felütéssel, hogy: nem kellett volna ennek fájnia? De szerencsére nem fájt, és ez nagyon jó hír, remélem, így is marad” – mondta Szalay.

S hogy mivel egészítette ki mindezt a navigátor, Bunkoczi László?
„Így utólag azt mondom, ehhez a mély homokhoz lejjebb kellett volna engedni a guminyomást, de sajnos nem tettük meg. Meglepett minket, hogy mennyire mély volt a homok. Navigációs szempontból egy kordonozott pályával nyilván nem volt sok munka, az első igazi kihívás vasárnap vár ránk. Akkor ugyanis az itiner szerint egy olyan pálya jön, amelyen száz méterenként követik egymást a jelek, vagyis nagyon észnél kell lenni…” – mondta Bunkoczi, akin látszott, nagyon várja ezt a fajta próbatételt.
SILK WAY-RALI
1. szakasz, Moszkva–Kazany (össztáv: 853.85 km, ebből szuperspeciál: 2 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 2008DKR) 1:31, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 1:35, 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot 2008DKR) 1:35, …25. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:54, …61. Liszi László, Liszi Norbert (magyar, Mitsubishi Pajero) 2:21. Kamionosok: 1. Maarten van den Brink, Péeter Willemsen, Daniel Kozlovsky (holland, belga, cseh, Renault) 1:51, 2. Vjaszovics, Haranin, Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 1:54, 3. De Baar, Roesink, Rosegaar (holland, Renault) 1:54