Beleszeretett John Newman hangjába Kiss Orsi

A tavalyi nyár óta az ő lélegzetelállító hangja tölti be az étert és a klubok tánctereit, saját szerzeményeitől zengnek világszerte a rádiók: hamarosan megjelenik a fiatal brit tehetség, John Newman első önálló albuma, a Tribute, amelyet hazánkban először a Class FM-en ismerhetnek meg a hallgatók.

 john_newman2Bizonyára sokan emlékeznek még a 2012-es nyár himnuszára, Rudimental Feel The Love-jára. Aki hallotta, biztosan nem feledi, mert a dalban megszólaló énekhang elementáris erővel vési be magát a fülekbe és az emlékezetbe. A mindössze huszonhárom éves John Newman így mutatkozott be először a nagyérdeműnek. Hamarosan aztán kiderült, hogy az ifjú tehetség az éneklés mellett kitűnő dalszerző és producer is, aki az idei évben egy saját szerzeménnyel, a Love Me Againnel lett aranylemezes hazájában, és vált listavezetővé nem kevesebb, mint tizenhat országban.

A yorkshire-i énekes, akinek hangját a soul nagyjaihoz hasonlítják, mindössze tizennégy éves volt, amikor elkezdte pengetni a gitárt, és hamarosan már saját dalokat is írt, saját maga producere lett, sőt, még DJ-ként is dolgozott. A hamarosan megjelenő album, amelyet hazánkban először a Class FM hallgatói ismerhetnek meg, a Tribute („elismerés”, „tisztelet”) címet kapta. Tizenegy saját dala bizonyítja, hogy a lélegzetelállító hang mögött egy izgalmas művész rejtőzik, aki készen áll arra, hogy betöltse a neki illető helyet a legjobbak közt. Newman nem titkolja, hogy saját tapasztalataiból merített ihletet az lemez készítése során.

„Egy elég nehéz szakításon mentem keresztül, miközben az albumot készítettem és úgy éreztem, a címnek ezt az életszakaszt tükröznie kell. Ez a korong életem eddigi életem tetőzése, ez vagyok én, és szerettem volna mindenkinek köszönetet mondani, aki segített, támogatott, szeretett és inspirált engem. Aztán pedig beugrott a Tribute, elismerés a családnak, a barátoknak, minden emberi kapcsolatomnak, azoknak, akik a zenei életem részei, és azoknak a zenei hatásoknak is, amik gyermekkorom óta folyamatosan inspirálnak. Ez az album kifejezi, milyen producer, dalszerző és művész vagyok. Alig várom, hogy hallhassák az emberek.”- mesélt a lemezről a világsztár.

 

A lemezt a leghallgatottabb rádió gyönyörű műsorvezetője Kiss Orsi mutatja be, aki elárulta, hogy maga is nagy rajongója az énekesnek.

„Szerintem elképesztő, hogy Newman 23 évesen a saját maga producere. Annyi előadó mondja, hogy saját magát producereli, aztán az aktuális trendek szerint csinál valamit, de ő tényleg saját magát valósította meg. Az album dalai közül kettőt a Class FM hallgatói is jól ismerhetnek már, és ezen kívül összesen ötöt választhattam ki, hogy bemutathassam a műsorban. Be kell, hogy valljam, piszok nehéz volt!” –  mesélte Orsi. „John egyébként külsőleg nem egy macsós típus, kicsit úgy néz ki, mint egy nagyra nőtt óvodás. De amikor dalra fakad… Akkor biztos vagyok benne, hogy rengeteg nőt levesz a lábáról (köztük engem is!). Szóval le a kalappal, tényleg.”- tette hozzá a Class Magyarok háziasszonya.

 

Az egyedülálló tehetség albumával hazánkban először, vasárnap este a Class40 műsorában találkozhatnak a magyar rajongók.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*