Belépés a jövőbe

A T-Systems Magyarország Symposium egész napos szakmai konferencia idei témája a nemzetgazdaság szempontjából húzóágazatnak számító infokommunikáció jövője, valamint a digitalizáció szerepe volt, amelyhez kapcsolódva mind az állami, mind a magánszektor szereplőinek feladatait és lehetőségeit megvizsgálták az előadók. Az iparág egyik legnagyobb rendezvényét, a több mint 1100 vendéget felvonultató Symposiumot azzal a hagyományteremtő céllal hívta életre a T-Systems Magyarország, hogy a hazai vállalkozások és az iparági döntéshozók számára megfelelő fórumot teremtsen a szektor jövőjéről folytatott párbeszédre.

_______________________________________________________________

A T-Systems Magyarország Symposium 2013 elnevezésű szakmai konferenciáján tíz tematikus szekcióban több mint ötven előadó várta az érdeklődőket 2013. november 13-án, a Budapesti Kongresszusi Központban. Az idei Symposium központi témája maga a jövő volt, amellyel kapcsolatban technológiai és üzleti megközelítésű előadások is elhangoztak.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a Digitalizáció új szinteken című előadásában rámutatott: a Magyar Telekom az elmúlt években teljes körű szolgáltatóvá vált, amely a távközlés és az infokommunikáció legújabb megoldásaival egyszerre képes kielégíteni a lakossági, a kis- és közepes vállalatok, valamint a nagyvállalati és államigazgatási ügyfelek igényeit. Az infokommunikáció világát a robbanásszerű fejlődés és a folyamatos változás jellemzi, miközben egyre növekszik az igény az ügyfélélmény fokozása iránt – hangsúlyozta a Magyar Telekom vezérigazgatója. Emiatt előtérbe kerülnek a „quality of life” szolgáltatások, amelyek megkönnyítik a mindennapi életet, hiszen mobilabbá, gyorsabbá és ezzel élményszerűbbé teszik az egymás közötti kommunikációt  – fogalmazott Christopher Mattheisen.

Kerstin Günther, a Magyar Telekom Igazgatóságának elnöke előadásában elmondta: amíg a technológiai változások a XX. század elején a közlekedés nehézkességének vetettek véget, addig a XXI. század elején a kommunikációban tapasztalható korlátok bontódnak le napról napra. Ezek a változások lehetővé teszik, hogy a lehető legjobb technológiák mindenki számára elérhetővé váljanak és beépüljenek például az infokommunikációs cégek saját megoldásaiba. Kerstin Günther hozzátette: a Deutsche Telekom hosszú távon elkötelezett Magyarország mellett, mert az ország nyitott a növekedés lehetőségére és az innovációra, amit mi sem bizonyít jobban, mint a Magyar Telekom elmúlt húsz éves sikertörténete.

Rékasi Tibor, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója Lépjünk be együtt a jövőbe! című előadásában kifejtette: a jelenlegi gazdasági környezetben különösen nagy szerepük van azoknak az infokommunikációs szolgáltatóknak, amelyek transzformációs partnerként fokozni tudják vállalati ügyfeleik versenyképességét. A T-Systems Magyarország ilyen cég, amely a szükséges változást támogató képességével és speciális iparági szaktudásával erős partnerként tud a vállalkozások rendelkezésére állni – tette hozzá Rékasi Tibor. Előadásában kitért arra is: a T-Systems Magyarország ezt a partneri szerepet regionálissá kívánja fejleszteni, amely törekvésre jó példa a Deutsche Telekommal és a T-Systems Internationallel együttműködésben, Budapesten megvalósított Közép-Kelet-Európai eHealth Kompetenciaközpont.

A délelőtti plenáris program során előadott Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára. Előadást tartott a Magyarországon tartózkodó Rob Nail, a Singularity University vezetője is, aki inspiráló megközelítést adott az exponenciálisan fejlődő technológiák közeljövőjéről és mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról. A plenáris programban felszólalt még Soós Péter, a Boston Consulting Group magyarországi ügyvezető igazgatója, Michael Ganser, a Cisco Systems európai senior alelnöke, Jean-Claude Michaca, az Oracle alelnöke, Christian Wirth a T-Systems International részéről, valamint Ragoncsa Géza és Németh Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgató-helyettesei.

A plenáris programot a horizontális és vertikális trendeket bemutató szakmai szekciók követték, amelyekben a T-Systems Magyarország szakértői mellett az ügyfelek és partnercégek képviselői is megszólaltak. Utóbbiak között említendő a közlekedési, az egészségügyi, az állam- és közigazgatási, az ipari, a kereskedelmi és a pénzintézeti szekció is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*