Békés megyében is felütötte a fejét a madárinfluenza

Békés megyében is a madárinfluenza jelenlétét állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma április 30-án. A járvány ezúttal két települést ért el: Battonyán egy mintegy 23.500 egyedet számláló növendék hízópulyka-állomány, Nagykamaráson pedig egy csaknem 10.000-es törzslúd-állomány felszámolását kezdték meg a szakemberek. A Nébih ezúton is felhívja a baromfitartók figyelmét a járványügyi előírások fokozott betartására.

libák_660_220

Bács-Kiskun és Csongrád megyét követően Békés megye két baromfitartó gazdaságában is felütötte a fejét a madárinfluenza. A betegség megjelenése miatt Battonyán egy hízópulyka-állományban összesen mintegy 23.500 állat leölését kellett elrendelnie az állategészségügyi szakembereknek. Nagykamaráson ugyanezen okból egy csaknem 10.000 állatot számláló tözslúd-állomány felszámolása vált elkerülhetetlenné.

A hatóság a további szükséges intézkedéseket is haladéktalanul megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének okait a folyamatban lévő járványügyi nyomozás tárhatja majd fel.

A madárinfluenza március 25-ei kitörése óta összesen 241 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun, Csongrád és most már Békés megyében. Az állategészségügyi szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is.

Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni. Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint az állatokat – járványvédelmi minimumfeltételként – zárt helyen kell etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni. Fokozottan kell ügyelni továbbá a személy- és járműforgalomra, a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére. Különösen, mivel a járványügyi nyomozások alapján több esetben, például a mostani Békés megyei kitörések kapcsán is valószínűsíthető, hogy a takarmányszállító járművek szerepet játszottak a járvány terjedésében.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos információk, tájékoztatók elérhetőek a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza