Bejelentette 2000 milliárd dolláros fejlesztési csomagját Joe Biden

A legnagyobb munkahelyteremtő beruházás a második világháború óta – így jellemezte szerdán, a pennsylvaniai Pittsburgh-ben Joe Biden amerikai elnök azt a 2000 milliárd dolláros gazdasági csomagot, amelynek fő célja az infrastruktúra fejlesztése és az éghajlatváltozás elleni küzdelem.

    “Ma egy olyan tervet ajánlok a nemzet figyelmébe, amely a munkát jutalmazza és nem csak a gazdagságot. Egy tisztességes gazdaságot hoz létre, amely mindenkinek esélyt ad a sikerre” – fogalmazott Biden. Az elnök szerint a gazdasági csomag egy olyan mértékű befektetés, amely egyszer történik meg egy generáció életében és csak az évtizedekkel ezelőtti autópálya-rendszer építéshez és az űrversenyhez fogható.
    Biden azt mondta: bízik abban, hogy az ország “meg tudja valósítani” ezt a tervet, amelynek első része a munkahelyekről, a második pedig az amerikai családokról szól. “Mindkettő elengedhetetlen a gazdasági jövőnk szempontjából” – mondta az elnök, aki azt is bejelentette, hogy a csomag másik részéről néhány hét múlva beszélni fog.
    Az amerikai foglalkoztatási terv lényege, hogy korszerűsíti a közlekedési infrastruktúrát, az utakat, a hidakat és a repülőtereket – mondta Biden. “Munkahelyek millióit, jól fizető munkahelyeket fog teremteni.” – fogalmazott az elnök és hozzátette: “Meggyőződésem, hogy ha most cselekszünk, akkor 50 év múlva az emberek visszatekintenek, és azt mondják, hogy ez volt az a pillanat, amikor Amerika megnyerte a jövőt.”
    A Fehér Ház tájékoztatása szerint a csomag részeként többek között 621 milliárd dollárt költenének az utak és hidak felújítására, tömegközlekedésre, elektromos töltőállomások telepítésére és egyéb közlekedési infrastruktúra fejlesztésre. További 111 milliárd dollárt szánnak a főbb vízvezetékek cseréjére és a csatornahálózat korszerűsítésére. A szélessávú internetet 100 milliárd dollárért juttatnák el az ország minden részébe és szintén 100 milliárd dollárból korszerűsítenék az elektromos hálózatot. Ugyancsak 100 milliárd dollárt irányoz elő a csomag új állami iskolák építésére és a meglévő épületek felújítására.
     Biden a csomag finanszírozásával kapcsolatban bejelentette, hogy a társasági adó mértékét 21-ről 28 százalékra fogják emelni. Az elnök szerint “senki nem panaszkodhat emiatt, mert az adókulcs még így is alacsonyabb lesz, mint a második világháború és 2017 között volt.” Hozzátette: ez az egy tétel 15 milliárd dollárnyi többletbevételt eredményez 15 év alatt.
    Ezen kívül egy úgynevezett globális minimum adót is megállapítanának, amelynek mértéke 21 százalék lenne. Ezzel az intézkedéssel azt próbálják megakadályozni, hogy a vállalatok az adózás elkerülése érdekében a nyereséget külföldre tereljék. Az adótörvényt is megváltoztatnák, hogy az amerikai vállalatok ne egyesülhessenek külföldi vállalkozásokkal, és ne kerülhessék el az adózást azzal, hogy székhelyüket egy adóparadicsomba költöztetik.
    Biden arra kérte a republikánusokat és az üzleti szféra képviselőit, hogy csatlakozzanak hozzá és tárgyaljanak a törvényjavaslatról. “Bevezetem a republikánusokat az Ovális Irodába, meghallgatom őket és nyitott vagyok az ötletekre” – mondta az elnök. Joe Biden szerint a pillanatnyi politikai megosztottság nem akadályozhatja meg, hogy helyesen cselekedjenek a jövő érdekében.

MTI