Befejeződött az Értékes Pécs program

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Nkft. megbízásából a HPM Design Kft. szakmai programot szervezett újságírók számára az Értékes Pécs projekt most befejeződött fejlesztéseinek bemutatására. A program során a vendégek vezetett bejárásokon ismerkedhettek meg a megújult világörökségi, valamint a projekt új, turisztikai attrakcióival.

A szakmai program a Középkori Egyetem ünnepélyes megnyitójával kezdődött az egykori intézmény feletti északi várfalsétánynál, amely nem is olyan régen gyomos, romos, még kirándulásra is alkalmatlan terület volt. A megjelenteket Márta István, a ZsÖK Nkft. ügyvezetője, dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár köszöntötte. A megnyitó egyben az Értékes Pécs pályázat záróakkordja is volt, stílusosan Gölles Márton, a PTE MK Zeneművészeti Intézetének végzős hallgatója ez alkalomra írt művét játszotta saját dirigálásában az ütősökből és fúvósokból álló Zsolnay Wind Orchestra.

Magyarország első egyetemének története 1367 szeptember elsején kezdődött: ekkor írta alá V. Orbán pápa Nagy Lajos királyunk kérésére az alapítólevelet. Az alapítás kezdeményezője, Vilmos püspök, a király bizalmi embere joggal tartott igényt arra, hogy a pécsi egyházmegyének egyeteme legyen, mert a középkor folyamán ez volt a Magyar Királyság egyik legsűrűbben lakott területe. Vilmos jövedelme közvetlenül az esztergomi érseké után következett, Pécsnek káptalani iskolája és négy kolduló rendi, oktatással is foglalkozó monostora volt. Pécs új kiállítóhelye világviszonylatban is jelentős középkori és törökkori múltját és emlékeit tárja a látogatók elé.

A 15 évvel ezelőtt világörökségi címet elnyert, 2013-ban hungarikummá nyilvánított Cella Septichora egy része, Sopianae késő római, ókeresztény temetője vitathatatlan kultúrtörténeti kincs. Itt a Római Birodalom provinciáinak temetkezési építészetéről és falfestészetéről kaphatunk képet. A Cella Septichora Látogatóközpont néhány újdonsága: 3D modellek, filmek, képek, szövegek, római kori civil és katonai viseletek, fegyverek, makettek az ókeresztény temetőről, püspökvárról, egyetemről.

Az újságírók bátrabb része élhetett a Segway-adta lehetőséggel: a Széchenyi tértől ezekkel a kétkerekes, elektromos hajtású szerkezetekkel lehetett eljutni a további kiállítások megtekintésére. Az új, akadálymentesen felépített szerb ortodox kápolna és harangtorony melletti épületben, a felújított régi imaházban állandó kiállítás nyílt a 18-19. században Baranya megyében készült szerb egyházművészeti alkotásokból.

Nagy ünnepeken még várja híveit a pécsi zsinagóga az ország első, megtisztított Angster orgonájával, orgonaszobával, javított, restaurált falfelületekkel. (Sajnos a mennyezet helyreállítása anyagi okok miatt még várat magára.) A karzaton kiállítás mutatja be a Pécs-baranyai zsidóság történetét. A tárgyi emlékeken kívül dokumentumfilmek, fényképek és a legkorszerűbb, az interaktivitást lehetővé tevő technikai eszközök segítik a látogatót az információgyűjtésben.

Az Apolló Art Moziban ünnepélyes keretek között mutatták be az ókori és középkori Pécs kiállításaihoz készített 3D rekonstrukciókra épülő animációs filmeket. Remélhetően egyre több iskolába juthatnak el ezek a szemet gyönyörködtető, minden apró részletet tudományos alapossággal kidolgozó alkotások.

A Belvárosi Református templom többfunkcióssá alakított, akadálymentesített gyülekezeti termében a baranyai reformáció történetét feldolgozó kiállítás nyílt. Az ima- és tankönyveken, hivatalos iratokon kívül film, tablók, info terminálok állnak rendelkezésére a téma iránt részletesebben érdeklődők számára.

 

Horváth Gábor Miklós