Befejeződött a soproni Kurucdomb városrész rehabilitációja

A szociális bérlakások korszerűsítésével zárult Sopron kurucdombi városrészében az az uniós projekt, amelynek részeként megújult a játszótér és a sportcsarnok is. Összesen mintegy 534 millió forintot fordítottak a városrész rehabilitációjára.

    Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester kedden a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy befejeződött a 2007 és 2013 közötti uniós pénzügyi ciklus utolsó beruházása is. Ebben az időszakban az önkormányzat 40 milliárd forint pályázati pénzt nyert el.     
    A Kurucdomb szociális és infrastrukturális fejlesztésére a város 508 millió forint támogatást kapott, kiegészítő munkálatokra pedig az önkormányzat biztosított 26 millió forintot. A projekt részeként több beruházás valósult meg, utoljára a szociális bérlakások felújítása – tette hozzá.
    A korszerűsítéssel a korábbi 37-ről 40-re emelkedett a szociális bérlakások száma. Egyúttal szigetelték a homlokzatokat, födémeket, kicserélték az ablakokat. A lapos tetőt új, nyeregtető váltotta fel, és megújult teljesen a víz-, csatorna- és fűtési rendszer is. Továbbá napkollektorokat szereltek fel, hogy csökkentsék a lakások energiafelhasználását. A lakásokba a jövő évi pályáztatás után költözhetnek majd lakók.
    A városrehabilitációs projekthez tartozik még a kurucdombi Halász Miklós-sporttelep fejlesztése, ez már korábban befejeződött. A sportcsarnok új tetőszerkezetet kapott, lecserélték a nyílászárókat, épült egy műfüves és egy utcai kosárlabdázásra is alkalmas pálya. A környékbeli játszótér szintén a projekt részeként bővült, illetve újult meg. Mindezeken túl szemléletformáló, közösségépítő sport- és szabadidős programokat szerveztek a Kurucdombon.
    A projekt célja, hogy javítsa az ott élők életminőségét – mondta Fodor Tamás.

Forrás:MTI