Bársony István: Gazdaságilag-társadalmilag fontos felfedezést díjaztak

Nagy örömmel fogadta Bársony István akadémikus, hogy a fizikai Nobel-díjról döntő bizottság – amely kedden bejelentette, hogy a kék LED felfedezéséért ítélte oda a legrangosabb tudományos elismerést – nemcsak az úgynevezett nagy fizika jelenségeire figyel, hanem a fizikai felismerésekből kiinduló olyan műszaki eredményeket is elismer, amelyek óriási gazdasági és társadalmi jelentőséggel bírnak.

    Az MTA TTK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének igazgatója a stockholmi bejelentést követően az MTI-nek nyilatkozva rámutatott, hogy 2000-ben Nobel-díjban részesült az integrált áramkörök megalkotója, az azóta már elhunyt Jack Kilby, s ide tartozik Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és Nakamura Sudzsi is, akik a kék LED megalkotásával érdemelték ki a kitüntetést.
    A kék LED-ről szólva elmondta, olyan “félvezető-technikai találmánysorozatot díjaztak, amelynek köszönhetően a Nap spektrumához közeli fehér fényt sikerült létrehozni”. Az akadémikus személyesen is ismeri az egyik idei Nobel-díjas tudóst, Nakamura Sudzsit. Mindketten a LED-világításra szakosodott szervezet, az International Solid State Lighting Alliance (ISA) nemzetközi szaktekintélyeket felvonultató tanácsadó testületének a tagjai.
    Bársony István ismertetése szerint a fehér fény kibocsátása egyszerű félvezető-átmenetekkel nem megoldható, az összetett jelenség létrejöttéhez nagyenergiájú sugárzást kibocsátó eszközre volt szükség, ez volt a kék LED, a kékfény-kibocsátó dióda. A LED-es eszközöknek nagyobb a fényerejük és hatékonyabbak a korábban alkalmazott világítástechnikai eszközöknél, és a fényerő-szabályozásnál nincsenek különösebb energiaveszteségek. A LED-ek már eddig is óriási szerepet játszottak a képernyők megvilágításában, az összes mobiltelefon kijelzője világító diódákkal működik. Ez a világítástechnológia óriási szerepet játszott a 2002 óta gyártott autófényszórókban is.
    A tudós kitért arra is, hogy Európában a müncheni székhelyű Osram cég kezdett 2000-ben kék LED-es fejlesztésekbe, amelyekbe egy éven belül elektronmikroszkópiai vizsgálatokkal bekapcsolódott az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete.
    “Mi a kezdetektől benne voltunk ezekben a fejlesztésekben” – emelte ki Bársony István, aki szerint ezek a szilárdtest-fényforrások egy évtizeden belül leváltják a vákuumtechnikai világítási eszközöket.

Forrás:MTI