Barátai nyújtottak lelki támaszt Young G-nek

Közös kampányba kezdett Magyarország egyik legnézettebb gyerekcsatornája, a Nickelodeon, a világhírű jótékonysági szervezet, az UNICEF és  a Kék Vonal. Az iskolai erőszakra való figyelemfelhívás keretében olyan magyar sztárok osztják meg emlékeiket, akik kénytelenek voltak társaik miatt nehéz napokat átélni, végül azonban túllendültek a bántásokon. A VIVA Comet-nyertes Young G-nek közeli barátai szolgáltak támaszul.

 

Elég elszánt voltam gyerekként is. Amit kigondoltam, azt mindig megpróbáltam megtenni. Jártam táncolni, és Ki mit tud? – okon léptem fel. Lehet, hogy ezért, lehet, hogy azért, mert nem fértem a bőrömbe, de engem valahogy mindig kipécéztek. Nem mondom, hogy nem voltak konfliktusaim, de szerencsére a barátaim mindig mellettem voltak, és együtt mindent meg tudtunk oldani” – mondta el a rapper, aki mára a tinik kedvencévé vált, olyannyira, hogy a 2013-as VIVA Cometen a legjobb férfi előadó díját vihette haza.

 

A sztár elmondása szerint számos alkalommal keveredett bajba, úgy is, hogy ő soha nem kereste a konfliktust, és kiskorában bizony nem gondolta volna, hogy ismert arc lesz belőle. Ugyanúgy meg kellett küzdenie az útjába kerülő agresszorokkal, mint bárki másnak, Young G azonban a legtöbbször a harc békés útját választotta.

 

Mindig a konfliktuskerülő megoldásra törekedtem, próbáltam megbeszélni a dolgokat. Azóta is azt tartom a legjobb megoldásnak, ha a felek higgadtan próbálják megbeszélni a történteket. Ha viszont nagyon eldurvul a helyzet, mindenképpen szólni kell a tanároknak, vagy szülőknek.

 

Arra a kérdésre, hogy nemrég megszületett kislányát, Napsugarat nem félti-e attól, hogy társai éppen miatta pécézik majd ki maguknak, a zenész így válaszolt: „Adrival nagyon sokat beszélgettünk róla, hogyan védhetnénk meg a kritikáktól, rosszakaróktól. Arra jutottunk, hogy mindentől úgysem tudjuk megóvni. Úgy fogom azonban nevelni, hogy meg tudja védeni magát, és merjen segítséget kérni: remélem  ha akármikor komolyabb gondja akadna, szólni fog nekünk.

 

A Nickelodeon, az UNICEF és a Kék Vonal nagyszabású kampánya a bántalmazás megelőzésére hívja fel a figyelmet, amelyhez Young G mellett olyan sztárok csatlakoztak, mint Hien, Janicsák Veca és a Children Of Distance. Fontos, hogy a bántalmazott gyermekek tudják, van megoldás, ne féljenek segítséget kérni, amelyet akár az UNICEF HelpAPP mobilalkalmazását használva, akár a Kék Vonal 116-111 szám hívásával is megtehetnek.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*