Bántalmazták az MSZP egyik decsi képviselőjelöltjét

Súlyosan bántalmazták csütörtökön az MSZP egyik, a Tolna megyei Decsen tartandó időközi önkormányzati választáson induló képviselőjelöltjét, a rendőrség az ügyben életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást.

    Kurtyán Ferenc, a párt szekszárdi választókerületének elnöke az MTI-nek elmondta: a képviselőjelöltet kora reggel vállalkozásának telephelyén egy ismeretlen tárggyal valaki fejbe ütötte. Vaskó Sándort kórházba vitték, ahol megállapították, hogy többszörös koponyacsonttörést szenvedett, a sérültet jelenleg is megfigyelés alatt tartják.
    Hozzátette: jelöltjük korábban fenyegető hangú üzeneteket kapott a község jelenlegi polgármesterének híveitől, illetve egy képviselő baráti körétől, akik az MSZP miatt támadták.
    “Úgy látszik, hogy a kampány és a ma reggeli esemény között sajnos összefüggés van” – jegyezte meg. Elmondta azt is, hogy ismerete szerint egy függetlenként induló polgármesterjelöltet szintén megfenyegettek Decsen.
    “Ha valakit politikai nézetei miatt fenyegetnek, megvernek, az politikai terrorizmus” – mondta.
    Molnár Ágnes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a főkapitányság eljárást indított ismeretlen tettes ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt.
    A 3800 lakosú Decsen vasárnap azért rendeznek időközi önkormányzati választást, mert a hattagú testület augusztus 12-én feloszlatta magát. A választáson tizennégy független, két MSZP-s jelölt és a Tolna Megyei Független Roma Civil Egyesület egy képviselőjelöltje indul. A decsiek három független polgármesterjelöltre szavazhatnak: Antal Zsolt jelenlegi polgármesterre, Gondi Klárára és Herbert Évára.

Forrás:MTI