Bántalmazott gyermekekre fókuszálva indult az idei ‘Felhőtlen gyermekkor’ kampány

Hagyományai szerint idén is elindította ’Felhőtlen gyermekkor’ elnevezésű,tavaszi figyelemfelhívó és adománygyűjtő kampányát az Ökumenikus Segélyszervezet. Bár a karitatív szervezet egész éves munkájában kiemelt szerepet kap a nehéz sorsú gyermekek támogatása, a következő időszak kiemelt célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a nélkülöző és bántalmazott gyermekek megsegítésére.  Az idei kampány kiemelt témája a gyermekbántalmazás, mellyel kapcsolatban a Segélyszervezet és a Kutatópont  országos reprezentatív kutatást mutatott be.  Az adománygyűjtéshez idén is a megszokott csatornákon lehet csatlakozni: a 1353-as adományvonalon a nélkülöző és bántalmazott gyermekekért végzett munkájára gyűjt egészen június végéig, az idei 1%-os felajánlások összegét pedig a bántalmazott gyermekek ellátására fogja fordítani.

A Felhőtlen gyermekkor kampányhoz kapcsolódva a Kutatópont Kft. országos reprezentatív kutatást készített a gyermekbántalmazással kapcsolatos hazai attitűdökről. A részleteket Székely Levente, Ph.D., a Kutatópont Kft. kutatási igazgatója ismertette. A kutató prezentációjából kiderült többek között, hogy a válaszadók 97 %-a szerint szükséges foglakozni Magyarországon a témával és a megkérdezettek 70%-a szerint sok illetve nagyon sok családban fordul elő a gyermekbántalmazás. A fizikai bántalmazást egyöntetűen gyermekbántalmazásnak tartják a válaszadók, hiszen a verést csak a válaszolók 3%-a nem tekinti annak, ugyanakkor az érzelmi bántalmazás vagy elhanyagolás tekintetében már nem ilyen egységes a vélekedés.  A gyermek kigúnyolását, megszégyenítését, valamint az elhanyagolást illetően csak 17, illetve 21 % nem tekintette bántalmazásnak.  Ha a szülők közötti veszekedés, esetleg verekedés szemtanúja a gyermek, az 22 % szerint nem meríti ki a bántalmazás kategóriáját, a szeretet megvonása pedig szintén 22 % szerint nem számít annak. Fontos tehát felhívni a figyelmet, hogy az érzelmi bántalmazás és az elhanyagolás is veszélyezteti a gyermekeket.

A kutatás arra is rákérdezett, hogy mit tennének a válaszadók, ha tudomásukra jutna, hogy a szomszédjukban rendszeresen bántalmazzák a gyerekeket. A válaszadók 80 %-a valamilyen aktív beavatkozással segítené a helyzet megoldását (pl. jelezné valamely szerv felé a bajt), 11 %-uk viszont tétlen maradna.  (A teljes kutatás diagramokkal együtt megtalálható a sajtómappában).

 

A felnőttek körében végzett felmérés megállapításait különösen is érdekes megvilágításba helyezte az Ökumenikus Segélyszervezet saját kérdőíves felmérése, melyet az elmúlt évben 1100 diák körében végzett azokon az osztályfőnöki órákon, melyeket párkapcsolati erőszak témában tartott ismeretátadó, figyelemfelhívó és prevenciós jelleggel középiskolákban. Senkár Éva pszichológus, az Ökumenikus Segélyszervezet szakértője elmondta, hogy a megkérdezett diákok (16,39 éves átlagéletkorú) 16,65 százaléka gondolja úgy, hogy családja nem veszi észre, ha bántja valami. 23,8 %-uk volt már szemtanúja a szülők közötti hangos veszekedésnek és fenyegetőzésnek, míg 13,95 százalékuk azt mondta, hogy a szülők sokszor kiabálnak egymással, és vele is. A válaszoló tanulók 8,28 %-a azt is látta, ahogy a szülei megütik egymást. Ez egy 30 fős osztálynál átlagosan legalább 2 gyermeket jelent. Majdnem 14% érzi úgy, hogy a szülei nem figyelnek oda rá, nem hallgatják meg.

A szemléletformálás mellett az Ökumenikus Segélyszervezet a gyakorlatban is sokat tesz a kapcsolati erőszak és a gyermekbántalmazás áldozataiért. Az idei Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtés keretében beérkező adományokból valódi változás lesz – fejtette ki Rácsok Balázs, a segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója.  Az adományok elősegítik, hogy a Segélyszervezet évente több mint 500 bántalmazott gyerek számára tudjon segítséget nyújtani. A szervezet 1500 hátrányos helyzetű gyermeket támogat rendszeresen családok átmeneti otthonain, krízisközpontjain és közösségi programjain keresztül, valamint egy új közösségi teret is létrehoz a miskolci Avas lakótelepen. A segélyszervezet célja, hogy a gyerekek a foglalkozásokon keresztül megismerjenek olyan segítő szakembereket, akik felé bizalmuk van és el merik mondani neki a nehézségeiket, illetve segítséget mernek kérni tőlük. Rácsok Balázs hangsúlyozta, hogy a bántalmazott gyerekek számára meg kell adni minden lehetőséget ahhoz, hogy lelki és testi sérüléseik begyógyulhassanak. Ennek érdekében pszichológusok és fejlesztőszakemberek segítik a gyerekekkel való foglalkozást. A Segélyszervezet távlati célja között szerepel egy olyan központ létrehozása is, mely a traumát szenvedett gyerekek rehabilitációjával kíván foglalkozni.

Az Ökumenikus Segélyszervezet arra kér minden támogatót, hogy adományukkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy minél több gyermek életéből sikerüljön rövidebb-hosszabb időre elűzni a gondfelhőket. Az Ökumenikus Segélyszervezet gyermekekért végzett munkájának támogatására indított adománygyűjtéshez az alábbi módokon lehet csatlakozni:

a 1353-as adományvonal hívásával (250 Ft / hívás); a www.segelyszervezet.hu oldalon online lehet egyszerűen és biztonságosan felajánlani adományt; Átutalással vagy csekkbefizetéssel a következő számlaszámon: 11705008-20464565.

A közlemény rovatban kérjük feltüntetni: ’Felhőtlen gyermekkor’!

A Segélyszervezet 2016-ban kiemelt ügyként kezeli a gyermekbántalmazást, ezért úgy döntött, hogy minden idén hozzá érkező adó 1%-ot a bántalmazott gyermekek ellátására fordít. Köszönjük!